Tech

Megint tarolt a PlayStation 4

Alig egy hónapja számoltunk be arról, hogy a Sony legújabb konzolja, a PlayStation 4 igen jól teljesít, hiszen tavaly december elejéig 70 milliónál is többet értékesítettek a játékgépből, és a vállalat legújabb kimutatásai szerint a diadalmenet nem ért véget, hiszen az eladási adatok alapján az ünnepek alatt

ismét nagyon népszerűnek bizonyult a masina.

A karácsonyi időszakban (amibe persze már jóval december előtt kezdődik) 5,9 millió PS4 konzolt értékesítettek világszerte, továbbá 55,9 millió PlayStatin 4-es játékot adtak el kiskereskedelmi forgalomban, illetve töltöttek le a PlayStation Store-ból az ünnepek alatt.

Ezzel az eredménnyel összességében 73,6 milliónál is több PS4 konzol talált gazdára 2017. december 31-ig, a játékokból pedig 645 millió példányt kelt el (fizikai és digitális) ugyanezen dátummal bezárólag.

A Sony mellett a Nintendo sem panaszkodhat: a tavaly megjelent Switchből a japán gyártó bejelentése szerint világszerte 10 millió kelt el 9 hónap leforgása alatt, ami kifejezetten jó eredmény, főleg ha a cég előző gépét, a hatalmasat bukó Wii U-t vesszük figyelembe. Ami a Microsoftot illeti, a redmondi cég egy ideje nem közöl hivatalos adatokat az Xbox One X eladásairól, de a VGChartz tavaly novemberi felmérése alapján nem állnak túl jól, hiszen a 35 millió eladott gép pont a fele a PS4 számainak.

Nem a nyers erő dönti el a konzolháborút
Hamarosan kapható a valaha készült legerősebb konzol, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a Microsoft és az Xbox One X nyert helyzetben van. Sőt!

Azóta ugyan megjelent az Xbox One X, ami a legerősebb konzol jelenleg a piacon, de a számok fényében a Sonynak nem nagyon kell aggódnia a hardverileg erősebb konkurencia miatt, már csak azért sem, mert a Microsofttal ellentétben igen erős játékkínálattal készültek a 2018-as évre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik