Tech

Bitcoinból lettek milliárdosok a Facebookkal balhézó ikrek

A Facebookot megkopasztó Winklevoss ikrek a világ első olyan bitcoin-milliárdosai, akik befektetéssel lépték át a bűvös határt. A testvérek azután lettek híresek, hogy 2008-ban nekimentek Mark Zuckerbergéknek azzal a váddal, hogy a Facebook ötletét tőlük lopták, és a közösségi oldal valójában az ő szellemi tulajdonuk.

Tyler és Cameron Winklevoss végül peren kívül egyezett meg a Facebook-alapítókkal, az akkor kapott 65 millió dollárból pedig 11 millió dollárt bitcoinba fektettek be 2013-ban. A kriptopénz árfolyama akkor még csak 120 dollár (kb. 32 ezer forint) körül mozgott.

A múlt hét egyik legfontosabb híre, hogy a bitcoin kilövellt, egyetlen virtuális kriptopénz 11 297 dollárt ér, ami magyar forintba átszámolva a cikk írásának pillanatában 2 976 957 forint. A fivérek befektetése így ma már több mint egymilliárd dollárt jelent.

A Telegraph cikke szerint csak nagyon kevesen vannak olyan bitcointárca birtokában, ami milliárdot érő összeget tartalmaz a kriptopénzből. Az egyik ezek közül természetesen a titokzatos Satoshi Nakamotoként emlegetett személyé, aki kitalálta és útnak indította a bitcoin protokollt, de valódi kilétét még rejtély övezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik