Tech

Az oroszok fegyverforgató robotot küldenének az űrbe

Az orosz állam által finanszírozott Russian Foundation for Advanced Research Projects még 2017 elején mutatta be a FEDOR (Final Experimental Demonstration Object Research) névre keresztelt robotját, ami egy humanoid alakú gép. A drabális droid ami nemcsak különböző munkák elvégzésére és autóvezetésre képes, de az egy-egy fegyvert is adtak mindkét kezébe, és a droid ezekkel is simán elboldogult.

Habár azt még Dimitry Rogozin, az orosz miniszterelnök helyettes is elismerte, hogy a finom motoros mozgáson, illetve a döntéshozó algoritmusokon bőven van még mit finomítani, de a gép már ebben a formájában is a Terminátor halálosztó masináit juttatja az eszünkbe, és valahol azért megnyugtató, hogy FEDOR még egyáltalán nem képes arra, mint például a Boston Dynamics fejlesztései.

Ugyanakkor az oroszoknak komoly tervei vannak a robottal, és november 20-án az orosz űrügynökség, a Roscosmos bejelentette, hogy 2021-ben FEDOR fogja az űrbe kormányozni a Federatsiya néven ismert űrjárművet, amivel hosszú távon az az oroszok célja, hogy

embereket vigyen a Holdra, majd később egészen a Marsig.

A robot űrkiképzését 2020-ban kezdené meg a Roscosmos, és a projektért felelős Sergei Hurs azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy FEDOR 2024-ben már a Nemzetközi Űrállomásra fuvarozzon asztronautákat. Hogy a tökéletesnek még messziről sem nevezhető robot hogyan viselné a súlytalanságot, arról persze nem szólnak a hírek, viszont a fejlesztőknek még mindig van majdnem hét évük, hogy választ és megoldást találjanak ezekre a kérdésekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik