A Facebook javára ítélt egy amerikai bíró abban a perben, amelyben azzal vádolták a cégóriást, hogy kijelentkezés után is nyomon követi a felhasználó böngészési adatait.
A felperesek azt kifogásolták, hogy a Facebook a más oldalakon megjelenő “like” gombok által figyelte online tevékenységüket, és ezáltal részletes elemzést tudtak készíteni a böngészésükről. A vád szerint a Facebook ezzel megsértette az adatvédelmi törvényeket.
Az ügyben a San José-i Edward Davila hozott ítéletet, és elutasította a keresetet, mert a felpereseknek nem sikerült bizonyítaniuk, hogy jogos elvárásuk volt a magánélet tiszteletben tartására, illetve hogy bármilyen gazdasági kárt vagy veszteséget szenvedtek volna.
A bíró azzal érvelt, hogy a felperesek akár inkognitó módban is használhatták volna a böngészőjüket, és nem tudták azt sem bizonyítani, hogy a Facebook illegálisan “hallgatta” volna le őket.
Mivel a like gomb megnyomásakor az adott oldal és a Facebook számára is megküldik az adatokat, Davila szerint egyik fél sem vádolható azzal, hogy nyomon követi a felhasználót, mivel a regisztráció során el is fogadta a feltételeket.