Tech

Visszaadja pénzünket a Microsoft, ha nem tetszik, amit vettünk

A Steam digitális játékáruházat üzemeltető Valve után a redmondi cég is bevezeti a pénzvisszafizetés lehetőségét a Microsoft Áruházban, azaz, ha nem vagyunk megelégedve a digitálisan megvásárolt játékkal vagy alkalmazással, akkor visszaigényelhetjük a kifizetett összeget.

A pénzvisszafizetés lehetősége ugyan még nem elérhető az Xbox One és Windows 10 felhasználók számára, de egy, a NeoGafon megosztott kép alapján már biztosra vehető, hogy a Microsoft teszteli a szolgáltatást, és bármikor sor kerülhet az élesítésére.

Az említett képből ráadásul nemcsak az derül ki, hogy a redmondiak gőzerővel dolgoznak az új lehetőségen, de arra vonatkozó konkrétumokat is tartalmaz, hogy miképp és milyen feltételek mellett lehet majd igényelni a pénzvisszatérítést.

A visszafizetést az account.microsoft.com oldalon lehet majd kezdeményezni, a Fizetés és számlázás > Vásárlási előzmények menüpontból kiválasztva a tételt, aminek az árát szeretnénk visszakapni. A Microsoft persze különböző (logikus) feltételekhez köti a visszatérítést, melyek a következők:

  • A megvásárolt játékok/alkalmazások árát a vételt követő 14 napban lehet visszakérni, ha két óránál kevesebb időt töltöttünk a termékkel
  • Letölthető tartalmakra (DLC) és bérletek (season pass) nem vonatkozik a visszafizetés lehetősége
  • A játékot/alkalmazást le kell tölteni és el kell indítani, mielőtt igényelnénk a visszatérítést
  • Legalább egy napot várni kell a játék megjelenését követően mielőtt igényelnénk a visszafizetést
  • Egyes Windows 10 alkalmazásokra nem vonatkozik a szolgáltatás
  • A Microsoft fenntartja a jogot, hogy blokkolja azokat a felhasználókat, akik visszaélnek a pénzvisszatérítés lehetőségével

Hogy a visszafizetés lehetősége mikor válik elérhetővé, arról egyelőre nincs információ, de látva, hogy a tesztelés már folyik az Xbox One Preview Programme keretében, valószínűsíthető, hogy sokat nem kell várnunk a visszatérítés lehetőségére, ami egyaránt igényelhető lesz a Windows 10 és az Xbox One áruházában vásárolt játékok/alkalmazások után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik