Tech

Az Apple is csatlakozott a Google, a Microsoft és a Facebook AI-kutatásához

Ahogy a mesterséges intelligencia (AI) terjed, egyre több nagyvállalat kezd el aggódni a rendszer etikai felhasználása, illetve a technológia civil elfogadása miatt. Hogy megküzdjenek ezekkel a kihívásokkal, öt igazi óriás, a Google, az Amazon, a Microsoft, a Facebook, és az IBM létrehozott egy kutatócsapatot, a Partnership of AI-t.

A mai napon újabb csoportokkal gyarapodott a tagok száma: az Apple és hat új, más-más szervezetet képviselő személy kapcsolódott be a világ első ipari AI-kutatócsapatának munkájába.

A Partnership szerint a bővülés kulcsfontosságú volt a csoport életében, hiszen az új, változatos és kiegyensúlyozott Igazgatóság kialakításával sikerült még kiterjedtebbé és szélesebbé tenni a már létező vezetőséget.

Bár az Apple nem vett részt a csoport megalakulásának bejelentésén, mégis alapítóként csatlakozott a kezdeményezéshez. Ennek oka az, hogy a cég már akkor is együttműködött a Partnershipet létrehozó csoportokkal, mielőtt még beharangozták volna az együttműködés elindulását.

Az Apple mellett most egyéb csoportok is csatlakoztak, így például az OpenAI, egy másik ipari mesterséges intelligenciát kutató szervezet, melyet többek közt Elon Musk hozott létre.

Maga a Parntnership of AI azért született meg, hogy nyílt párbeszédet indítson a mesterséges intelligencia etikai kérdéseiről. Mustafa Suleyman, a DeepMind társalapítója és a csoport társelnöke szerint azért dolgoznak együtt az AI kutatásán, mert hisznek benne, hogy a rendszer képes átalakítani a világot.

Suleyman hozzátette, a mesterséges intelligencia sikere nem csupán a felhasznált algoritmusokon múlik, hanem azon is, hogy mennyire sikerül az emberek számára érthetővé tenni a rendszert, mennyire sikerül megmutatni nekik az AI előnyeit.

Az Apple korábbi AI-kutatásairól nem sokat lehetett tudni, a vállalat igyekezett titokban tartani munkáit. Az utóbbi időben azonban igen gyakran került elő a téma – például a DeepMind sorozatos go sikereivel kapcsolatban – ezért az Apple úgy döntött, kissé nyíltabbá válik.

A cég így nyilvánosságra hozott némi információt gépi tanulással kapcsolatos kutatásairól, növelte az AI szerepét a bemutatóin, sőt, tavaly első tudományos tanulmányát is megjelentette.

Bár a mesterséges intelligenciáról naponta számtalan hír születik, és a rendszer valóban megjelent már a mindennapokban, a szakértők szerint az AI hatása a jövőben sokkal drámaibb és nehezebben kezelhető lesz. Nem lehetetlen, hogy egy nap a mesterséges intelligencia tömegesen veszi majd el az emberek munkáját, ezt pedig nem lesz könnyű elfogadnia a társadalomnak.

(The Verge)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik