Az Electrical Experimenter magazin 1919 decemberi számában számolt be az ötletről, amit a szerző első pillantásra kivitelezhetetlennek ítélt, de némi vizsgálat után azért valahogyan csak meggyőzte magát arról, hogy egy csapatnyi embert egy hosszú csőből kilőni, majd egy harminc méter magas Martinis pohárba érkezni igenis kitűnő szórakozás.
Mi erről ennyire nem vagyunk meggyőződve, főleg miután közelebbről is szemügyre vettük a találmányt: az elektromágneseknek, csinos mennyiségű lőpornak, vagy sűrített levegőnek köszönhetően elindult lövedék a törött pohár közepére érkezett volna, ahonnan egy vízicsúszán át egy patkó alakú tavacskába érkezett volna, majd egy sínpáron keresztül jutott volna vissza a kiindulópontra. A nem szörnyethalt emberek itt cserélhettek volna helyet a következő csapattal, akik az oroszrulettnek ezt a módját választották.
A kapszulában lévő ülőhelyek megoldása egyébként figyelemreméltó, hiszen az ügyesen súlyozott székekben helyet foglalt lady-k és gentleman-ek az egész repülés során szálfaegyenesen, nagyobb kilengések nélkül ültek volna a helyükön.
Minden bizonnyal az esetek egy részében a lövedék egyszerűen rossz helyen ért volna a csúszdához, így csúnya balesetekre lehetett volna számítani, így a kijáratnál akár
feliratú, logózott ingeket, zakókat, vagy épp női ruhákat is árulhattak volna.
Az ötlet egyébként szoros rokonságot mutat a filmtörténet egyik legnagyobb klasszikusa, a Georges Méliès által rendezett Utazás a Holdba űrrepülőjével, bár ez végső soron inkább kortünet:
A Paleofuture nyomán
