Tech

Így épült fel a második egri vár

Pilisborosjenőn közel öt évtizeddel ezelőtt épült fel a vár mása, hogy aztán a film díszletéül szolgáljon. Ritkán látható fotók a munkálatokról.

Gárdonyi Géza klasszikusából Várkonyi Zoltán 1968-ban készítette el azonos című filmjét, ami a parádés szereposztásnak – Dobó István (Sinkovits Imre), Cecey Éva (Venczel Vera), Jumurdzsák (Bárdy György), Varsányi Imre (Latinovits Zoltán), Sárközy (Agárdy Gábor), Izabella királyné (Ruttkai Éva), Baloghné (Gobbi Hilda) – köszönhetően egy egész generáció számára vált meghatározó élménnyé. A jelenetek várban játszódó részeit jórészt Pilisborosjenő határában, a Nagy-Kevély délnyugati lejtőjén forgatták, ahol munkások hada építette fel az egri vár mását Nell Tibor és Nagy Vilmos építész, valamint Vayer Tamás díszlettervező tervei szerint.

Az építésről Vayer Tamás díszlettervező és a Mafilm egy egész sor fotót készített, melyek most egymás után mutatkoznak be Viczkó Tibor kisfilmjében:

A romok sajnos a forgatás óta pusztulnak, noha 2008-ban a Pilisborosjenői Önkormányzat kissé rendbetette a megmaradt romokat. A helyszín egyébként egy egész sor más film forgatásához is használták, így itt forgott a Rab ember fiai és a Magyar Vándor egy-egy jelenete, de az Angyalbőrben című sorozatban is feltűnik.

P7030039.lightbox

A maradványok természetesen ma is láthatóak, de a Google Maps műholdfelvételén is megcsodálhatók, a megközelítéshez pedig ezt a leírást ajánljuk:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik