Tech

Az LG lelőtte a poént

Tablet(1)(960x640).jpg (tablet)
Tablet(1)(960x640).jpg (tablet)

A dél-koreai gyártó már az IFA 2013 előtt fellebbentette a fátylat vadonatúj tabletéről.

Az LG úgy döntött, hogy nem várja meg a berlini IFA szakkiállítás kapunyitását, hanem már néhány nappal korábban bejelenti legújabb tabletét, a G Pad 8.3-at. Az újdonság előlapját könnyen kikövetkeztethető módon egy 8,3 colos képátlóval és 1920×1200 pixeles felbontással rendelkező érintőkijelző uralja, mely nem kevesebb mint 273 ppi-s pixelsűrűséggel büszkélkedhet.

Az LG közlése szerint a 8 colos kategóriában ez a világ első Full HD kijelzős tablete. A megfelelő számítási teljesítményről ezúttal egy Qualcomm Snapdragon 600-as chipkészlet gondoskodik, melyben ott lapul egyrészt négy darab 1,7 GHz-es órajelű processzormag, másrészt pedig egy Adreno 320-as grafikusgyorsító.

A RAM 2 GB-os, az integrált flashmemória pedig 16 GB-os kapacitással rendelkezik. A Nexus 7-nél valamivel nagyobb és nehezebb, egész pontosan 216,8×126,5×8,3 milliméter méretű, illetve 338 gramm tömegű tablet előlapján egy 1,3 megapixeles, hátoldalán pedig egy 5 megapixeles kamera kapott helyet. Említést érdemel továbbá az Android 4.2.2 operációs rendszer, a villámgyors Wi-Fi adatátvitel, illetve a 4600 mAh kapacitású akkumulátor.

A fekete és fehér változatban érkező és egyelőre ismeretlen árú LG G Pad 8.3 forgalmazása a negyedik negyedévben fog megkezdődni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik