Tech

A Linux olyan, mint a DNS

Meglepő hasonlóságokat találtak, mikor az operációs rendszert baktériumok genetikai állományával vetették össze.

Sergei Maslov és Tin Yau Pang két fiatal tudós, akiknek eszébe jutott összehasonlítani a számítógépes programnyelvet a biológiaival. Az amerikai kutatók arra voltak kíváncsiak, miként „élnek túl” genetikai, illetve digitális darabkák – érdekes gondolatkísérletükkel meglepő eredményt értek el.

Az valószínűleg senkit nem döbbent meg, hogy az evolúciós folyamatok a számítógépek világában is lezajlanak: vannak azok a programrészletek, melyek meghaladottá válnak, vagy képtelenek alkalmazkodni a változó helyzetekhez, és vannak olyanok, melyek olyan jól sikerülnek, hogy alapját képezik minden további fejlesztésnek.

Azonban van egy hasonlóság a biológiai és a digitális programnyelvek között, amely még a kutatókat is meglepte: az alapot képző sikeres „alkatrészek” és az ezekre épülő „fejlesztések” aránya mindkét komplex rendszerben megegyezett. Ötszáz baktériumfaj genetikai állománya és kétmillió egyedi számítógép vizsgálata után arra jöttek rá, hogy az alapként szolgáló „alkatrészek” száma kideríthető, ha az erre épülő „fejlesztések” számának vesszük a négyzetgyökét.

Az eredményt nem befolyásolja, hogy a biológiai vagy a digitális programnyelvet vizsgáljuk. (Igaz, Maslov arra hívja fel a figyelmet, hogy ez csak nyílt forráskódú szoftvernél igaz, ahol a fejlődés „természetesen” zajlik, épp úgy, mint a biológiai evolúciónál.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik