Tech

A Google eddigi legnagyobb napja

Bemutatták az új Gmailt, bejelentették a YouTube bezárását és sikeresen kerestek szag alapján. Április 1-je a Google háza táján.

Az idei év sem számít kivételesnek: az internetes óriás időt és energiát nem kímélve készült a bolondok napjára. Mi pedig gondos mérlegelés után egy cikkben egyesítettük az öt legjobbat.

Szerkesztőségi kedvencünk a Gmail Blue fedőnevű projekt. Mint kiderült, a Google az utóbbi hat évben erőforrásainak egy jelentős részét arra tette félre, hogy újra feltalálja az elektronikus levelezést. Úgy akarták megújítani, a 21. század elvárásaihoz igazítani az e-mailt, hogy eközben mégis ugyanolyan marad, mint régen. Így születetett meg a kék Gmail.

De kiderült az is, hogy a februárban nyolcadik szülinapját ünneplő YouTube nem is videomegosztó – a 2005-ben útjára indított oldalnak csupán egyetlen célja volt: megtalálni a világ legjobb videóját. Immáron közeleg a pályázat határideje, s ezzel együtt az oldal bezárása is. Tekintettel arra, hogy a „verseny hevében” immáron percenként 70 órányi anyagot tölt fel az emberiség, eltart egy darabig, míg a Google alkalmazottai átnézik a videókat. Becslések szerint a YouTube 2023-ban tér vissza – egyetlen videót lehet rajta majd megnézni, a győztest.

Szintén zseniális, s szerintünk a valóságban sem lenne rossz ötlet a Google Szimat, amely a keresőoldal szagokra specializálódott szerve. A viccet félretéve: néha tényleg egészen hasznos lenne, ha a gépelt szöveget egy illat helyettesíthetné.

A szürke hétköznapokban nyújtana segítséget a Google viccesítő algoritmusa. Teljesen egyértelmű, hogy egy „irodai piálás” elnevezésű naptárbejegyzés előbb mozgatja meg az alkalmazottakat, mint a „negyedéves zárás”. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy többen fogják a HR-esek e-mailjeit olvasgatni, ha félrevezető a cím, cserébe viszont a törzsszöveg tele van vicces figurákkal.

Végül, de nem utolsósorban itt a Google kincskereső térképe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik