Tech

Veszélyben a Internet Explorer felhasználói

microsoft (microsoft, )
microsoft (microsoft, )

A biztonsági rés akkora, hogy maga a Microsoft is fokozott védelemre és figyelemre kéri a felhasználókat.

A Rapid7 biztonsági fórumon bemutatott hiányosság érinti az Internet Explorer 9-es és minden korábbi változatát, ráadásul rajta keresztül a Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszerek is kompromittálódhatnak.

A napokban nyilvánosság elé tárt módszerrel a felhasználók akkor kerülnek bajba, ha a Microsoft böngészőjével egy már megfertőzött honlapra látogatnak. S bár a redmondiak saját bevallásuk szerint egyelőre csupán néhány ilyen típusú támadásról kaptak jelentést, természetesen dolgoznak az ügy megoldásán.

Addig is azt javasolják, hogy felhasználóik vegyék igénybe az EMET névre hallgató eszközt, amely a böngésző használhatóságának csökkentése nélkül nyújt védelmet; illetve az internetes beállításoknál a védelmet emeljék a legmagasabb szintre. Mivel ez utóbbi valamennyire csökkenti a használhatóságot, érdemes a megbízható honlapokat felvenni a megbízható helyek közé.

A magunk részéről pedig azt is tanácsolhatjuk, amit a Microsoft nem: aki Internet Explorert használ, próbálja ki a Google Chrome vagy a Mozilla Firefox böngészőket. Legalább addig, amíg ezt a biztonsági rést betömik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik