Tech

Frissen tartja az időseket a számítógép

szamitogep(960x640)(1).jpg (számítógép, internet, )
szamitogep(960x640)(1).jpg (számítógép, internet, )

Sokkal ritkább az időskori demencia azoknál a férfiaknál, akik nyugdíjas éveikben magukévá teszik az informatika újdonságait.

A Nyugat-Ausztráliai Egyetem Egészségügyi és Öregedési Központjának munkatársai 8,5 éven keresztül követték 5506, 69-87 év közötti férfi állapotát, és arra a következtetésre jutottak, hogy 40 százalékkal kisebb a demencia kockázata azoknál, akik akármilyen rendszerességgel használnak számítógépet, mint azoknál, akik egyáltalán nem.

Ugyan a kutatók maguk is elismerik, hogy a kérdőíves felmérésből levonható tanulságok a módszertan miatt korlátozottak, azonban szerintük ennek ellenére nem lehet szó nélkül amellett elmenni, hogy az egészségügyi állapotban tapasztalt különbségeket nem magyarázza egyetlen másik mért tényező sem.

Éppen ezért arra biztatják az idősebbeket, hogy ragadjanak egeret és billentyűzetet – természetesen a hosszú távú számítógépezés érrendszerre és csontozatra gyakorolt negatív hatásainak ismeretében. Persze ez csak annyit jelent, hogy nem szabad átesni a ló túloldalára és egész nap a gép előtt ülni. Ez azonban korosztálytól függetlenül igaz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik