Tech

A kalóznak sem jó, a művésznek sem könnyebb

hacker (hacker, )
hacker (hacker, )

Ugyan a bíróság több százezer euró megfizetésére kötelezte a Pirate Bay alapítóit, a kiadók szerint megkárosított zenészek mégsem kapnak a zsákmányból egyetlen centet sem.

A világ talán legismertebb torrentoldalának megalkotóit sújtó ítélet még februárban vált jogerőssé – a többéves börtönbüntetést tetemes pénzbüntetés egészítette ki, amelyből 550 ezer euró (majdnem 155 millió forint) egyes kiadók markát ütötte. Az ítélet értelmében ezzel az összeggel kárpótolták volna az anyagi károkat is szenvedett művészeket – mégsem kapnak ebből egyetlen centet sem.

A Torrent Freak jelentése szerint a gondot egyrészről az okozza, hogy a lehetetlennel határos ezt az összeget behajtani az elítéltektől; másrészről – még ha fizetnének is – a pénzt már elígérték az IFPI névre hallgató kalózkodás ellenes csoportnak.

A zenészek tehát ismét szívhatják a fogukat, azonban úgy tűnik, hogy szép lassan hozzászoknak az érzéshez – és nem csak a kalózok miatt: mikor a LimeWire elmeszelése után 104 millió dollárra rúgott a bírság, akkor sem jutottak a pénzükhöz. Persze ettől ez még nem lesz kevésbé fájdalmas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik