Tech

Megújul az Iroda is, nem csak az Ablakok

Microsoft (microsoft, )
Microsoft (microsoft, )

A Microsoft bemutatta az Office programcsalád Windows 8-hoz frissített változatát, amely munkaeszköz létére az eddigi legszebb és legjobb.

A szintén Consumer Preview címmel megjelenő Office 2013 (vagy Office 15 – kinek melyik név a kényelmesebb) már letölthető és az első kipróbálók szerint a redmondi vállalat sikerszériája töretlen: a Windows 8 és Windows Phone 8, valamint a Surface után ismét sikerült olyat alkotni, amit az ember nem feltétlenül várna a Microsofttól, pláne nem egy olyan szoftvercsomag kapcsán, amit munkán kívül nem (vagy nem nagyon) lehet másra használni.

Az Office (szó szerint) leglátványosabb újítása, hogy szép – felvette a Windows 8 Metro névre hallgató “ruháját”, hogy letisztult külseje a lehető legkevésbé zavarja a szemet és a felhasználót. A korábbi félelmekkel ellentétben az átállás várhatóan kevesebb problémát fog okozni, mint az Office 2007 amúgy nem túl nagy újítása: a szalagra helyezett kezelőfelület.

Az új Office persze nagyrészt ugyanolyan, mint a régi Office – a Word továbbra is a szavak mestere, az Excel a táblázatoké, a PowerPoint pedig a prezentációké -, s bár a kezelőfelület legalább megpróbál úgy viselkedni, mintha a 21. században találták volna ki, a tartalom (gondolunk itt a rengeteg felesleges lehetőségre és sablonra) a megszokott.

A legnagyobb, felszín alatti módosítás, hogy az Office minden korábbinál jobban támaszkodik a felhőre és a folytonos internetelérésre – így nemcsak a közös munkára van lehetőség, hanem arra is, hogy az egyik eszközön ott folytassuk a szerkesztést, ahol a másikon abbahagytuk.

Persze a felhasználókat ennél valószínűleg sokkal jobban fogja érdekelni, hogy a programcsomag a Windows 7-nél régebbi operációs rendszerekkel nem fog együttműködni, cserébe viszont végre a PDF-dokumentumok szerkesztésére is lesz lehetőség.

A csomag “fogyasztói előnézet” változata már letölthető, a végleges – bár árát még nem tudjuk – várhatóan a Windows 8-cal párhuzamosan jelenik meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik