Tech

Időgép kerül a Windowsba

microsoft (microsoft, )
microsoft (microsoft, )

A Microsoft operációs rendszerének következő verziója végre tudni fogja azt, amire az Apple-é már egy ideje képes.

A Windows 8 megjelenéséig sajnos még várnunk kell három hónapot, azonban a Microsoft addig is  megpróbálja bemutatni az összes új funkciót és lehetőséget – ezek egyike a File History névre hallgató, biztonsági másolatokat készítő rendszer.

Persze az adataink és fájljaink védelmére eddig is volt lehetőség a Windows Backup segítségével, azonban – ahogy azt a Microsoft is felismerte – a nehézkes használat miatt ez nem volt túl népszerű a felhasználók körében.

A File History az Apple Time Machine alkalmazásához hasonló módon működik: az embernek elég egyszer konfigurálni, majd jobb esetben soha többé nem találkozik vele. Amennyiben mégis megtörténne a baj, a program segítségével egyszerűen ki kell választani egy korábbi verziót és visszaállítani az akkori állapotokat.

Az, hogy a Microsoft vagy az Apple megoldása a jobb, a felhasználó igényeitől függ: míg az előbbinél több beállítási lehetőség áll rendelkezésre (például a mentés rendszeressége is), addig az utóbbi képes teljes alkalmazásokat is eltárolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik