Tech

Majdnem bolygóval ütközött egy utasszállító

Zuhanórepülésbe taszította gépét egy álmos pilóta, miután egy túl közel került repülőnek nézte a Vénusz fényét.

Bár valószínűleg a legtöbben rákényszerültünk már arra, hogy fáradtan üljünk volán mögé – annak ellenére, hogy ez roppant felelőtlen dolog -, minden bizonnyal kevesen mondhatjuk el magunkról azt, hogy szembejövő forgalomnak néztünk egy bolygót. Az Air Canada egyik pilótája épp így járt.

A Kanadai Közlekedésbiztonsági Tanács közleménye szerint “a jelentős alvási tehetetlenség hatása alatt (mikor a teljesítmény és a tudatosság az ébredés utáni pillanatokban a normálisnál sokkal kisebb) az első tiszt úgy érzékelte, hogy a szembejövő légi jármű pályája ütközéshez vezet, ezért ennek elkerülése érdekében ereszkedni kezdett.

Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy a pilóta annyira meg akarta menteni utasait az Esthajnalcsillagtól, hogy a repülővel 120 méteres zuhanást hajtott végre, aminek eredményeképp a legtöbben kirepültek az ülésükből, a leszállás után pedig hét utast kórházba kellett szállítani.

A vicces felhangok mellett persze nem szabad elfelejteni, hogy egy súlyos esetről van szó, ami felhívja a figyelmet a kimerült pilótákra, azonban mindez sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Például ha tényleg összeütköznek a Vénusszal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik