Tech

Még NATO-tisztek is bedőltek a facebookos csalóknak

Valószínűleg kínai kémek adták ki magukat a NATO egyik legmagasabb rangú parancsnokának, hogy személyes adatokhoz jussanak.

Persze bárkik is legyenek az elköveték, aligha juthattak a számukra így hozzáférhetővé vált Facebook-oldalakról tényleges katonai titkokhoz, azonban az incidens önmagában is roppant kínos, de azért is, mert a begyűjtött személyes adatok lehetőséget teremtenek például a kémtevékenység potenciális célszemélyeinek kijelölésére.

Az elkövetők James Stavridis tengernagynak, az atlanti szövetség európai főparancsnokának nevében nyitották meg az ál-Facebook-oldalt, amellyel sorra jelölték az “ismerősöket” – és ezeket a jelöléseket az amerikai NATO-főtiszt számos brit és más országbeli kollégája visszaigazolta, amivel a Facebookra feltöltött minden személyes adatukat kiszolgáltatták a meghívók tényleges küldőinek.


James Stavridis valódi Facebook-oldala, a csalóké már nem elérhető.

A Telegraph szerint NATO-tisztviselők nem szívesen nyilatkoznak arról, hogy ki állhatott az akció mögött, ám a brit lap úgy tudja, hogy bizalmas tájékoztatókon elhangzott: a bizonyítékok “állami támogatással tevékenykedő kínai személyekre” utalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik