Tech

Számítógép 7500 forintért

A hihetetlenül olcsó Raspberry Pi minimalisztikus, mégsem gagyi.

Kapcsolódó cikkek

Majdnem egy évvel ezelőtt írtunk egy brit fejlesztőcsapat ötletéről, amit elsősorban olyan gyerekeknek szántak, akiknek nemhogy iPadre, de egy leharcolt számítógépre sincs elég pénzük. A csillogáshoz szokott felhasználók számára számítástechnikai hulladéknak tűnhet, de nem érdemes lebecsülni a Raspberry Pi erejét.

A képen is látható “B” modell most gurult le Kínában a gyártósorról, és ARM11 processzora mellé 256MB RAM-ot, két USB, egy LAN-portot és egy SD-kártya olvasót kapott, hogy a hang- és HDMI-kimenetről ne is beszéljünk. Ajánlott fogyasztói ár? Mindössze 35 dollár, vagyis jelenleg nagyjából 7500 forint.

Az biztos, hogy a Windows 8-nak még a bétája sem futna el rajta, de különösebb gond nélkül elbánik egy Linux operációs rendszerrel, vagy az Xbox Meda Centerrel. Persze semmi nincs előtelepítve, a használata felér egy kisebb időutazással, mivel ismerni kell a parancssort. Ez persze nem is baj, hiszen lássuk be, a Microsoft és az Apple mellett elkényelmesedtünk, elfelejtettük, hogy hogyan működik ez a sok informatika.

A Raspberry Pi csapata egyébként nemcsak a felhasználókat szeretné visszavezetni a gyökerekhez, hanem minden szegény gyerek informatikai oktatását is elősegítené – a profit éppen ezért nem hozzájuk, hanem alapítványokhoz kerül.

Az ennél is minimalisztikusabb “A” modell néhány hónapon belül készül el és csak 25 dollárba, vagyis nagyjából ötezer forintba fog kerülni. Az érdeklődőknek azonban érdemes lesz sietniük, hiszen a képen is látható változat iránt akkora az érdeklődés, hogy jelenleg már előrendelésre sem lehet jelentkezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik