Tech

Csak lottón lehet iPhone-t venni Hongkongban

A lottóra napi három órán át lehet jelentkezni, a szerencsés nyerteseket este 9-ig értesítik arról, hogy vásárolhatnak.

Az Apple legnagyobb problémáját a távol-keleten az illegális viszonteladók jelentik – a néhány héttel ezelőtt zavargásba és tojásdobálásba fulladt iPhone 4S értékesítési kísérlet is annak volt köszönhető, hogy a sorban álló tömeg jelentős része ilyen viszonteladók által felbérelt emberekből állt.

Ők minden egyes leadott iPhone 4S-ért némi pénzt kaptak volna, míg a viszonteladók jóval drágábban tudták volna továbbértékesíteni a Kínában (szó szerint) hihetetlen népszerűségnek örvendő Apple-termékeket. Agresszióba torkolló boldogtalanságuk tehát annak szólt, hogy iPhone 4S híján ők sem jutnak hozzá a “fizetésükhöz”.

Az Apple viszont nem szeretné, ha bárki megpróbálná tömegesen felvásárolni a kütyüjeit, hogy a jogosulatlan viszonteladásból meggazdagodjon, ezért Hongkongban egy roppant egyedi rendszert vezetett be.

Szemben a nyugati megoldással, ahol (nagyjából) jelentkezési sorrendben lehet hozzájutni az iPhone 4 és 4S modellekhez is, Hongkongban a potenciális vevőknek fényképes igazolvánnyal kell regisztrálniuk, vásárlási szándékukat pedig egy napi három órás időintervallumban jelezniük.

A rendszer véletlenszerűen kiválaszt néhány embert, majd a szerencséseket este 9-ig értesíti arról, hogy az Apple szívesen könnyít a pénztárcájukon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik