Tech

Apple: milyen konkurencia?

A kedden nyilvánosságra hozott, negyedéves gyorsjelentésből kiderült, hogy iPhone-ból és iPadből ismét rekordmennyiséget sikerült értékesíteni az ünnepi szezonban.

Amikor a vállalat vezérigazgatóját arról kérdezték, hogy az Apple hogyan kezeli az olcsóbb táblagépek által generált konkurenciát, Tim Cook gyakorlatilag azt válaszolta, hogy ezzel majd akkor foglalkoznak, ha valóban lesz konkurencia.

S bár ez így némileg nagyképűnek tűnhet, a számok az Apple-t igazolják.

A 2011-es év utolsó három hónapjában az elemzők korábban 38,9 milliárd dolláros bevétellel kalkuláltak, a valóság azonban sokkal több, 46,33 milliárdos bevétel lett, ami 73%-kal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt. Például az Amazon ebben az időszakban kétségkívül milliókat adott el a Kindle termékcsaládból, azonban iPadből 15,43 milliót értékesítettek, ami kétszer annyi, mint egy évvel korábban.

Az Apple több mint 37,04 millió iPhone-t értékesített az október és december közötti negyedévben, dupláját az előző negyedévinek és több mint dupláját az egy évvel korábbinak. Ez egyben azt jelentheti, hogy az Apple megfoszthatta a világ első számú okostelefon-gyártójának címétől a rivális Samsungot, amely elemzői várakozások szerint mintegy 35 millió okostelefont értékesített a tavalyi év utolsó negyedében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik