Tech

Az iPad az új hátizsák

Az informatika, a telekommunikáció és a zeneipar után az Apple következő nagy dobása az oktatási rendszer és a tankönyvek megújítása.

Az almás cég Steve Jobs utolsó (ismert) tervének megvalósulását mutatta be a tegnapi nap folyamán: az iBooks 2-t és a megújult iTunes U-t – a vállalat reményei szerint ezekkel az eszközökkel megváltoztathatják a diákoknak az oktatáshoz fűződő viszonyát és az oktatási rendszer “frissítése” mellett segíthetnek a tanításban és tanulásban egyaránt.

Az Apple érvelése szerint a hagyományos könyvek túl nagyok és nehezek, hamar lejár a szavatossági idejük (és “frissítésük” kizárólag újranyomással érhető el) és az interaktivitásra esélyük sincs – a hallgatói fronton éppen ezért az előbbiekkel teljes ellentétben álló iBooks alkalmazás 2-es verziója az elsődleges eszköz.

Az appen bemutatott könyvek elrugaszkodnak a “száraz” szövegtől és valóban gyönyörűek: széles körben alkalmaznak videókat, animációkat és beépített prezentációkat, ráadásul a diákság felkészülését könnyítik az összefoglaló kérdések és elérhető “röpdolgozatok” is, melyekkel jelentősen egyszerűbbé válik a “mit kérdezhet a tanár?” kérdés megválaszolása. Mint minden rendes könyvben, a szöveget itt is ki lehet emelni és el lehet látni jegyzetekkel – igaz, egyelőre csak az utóbbit lehet másokkal megosztani, azonban a program minden hibája és hiányossága megbocsáthatónak tűnik, hiszen (szemben a papíros változattal) itt bármikor lehet ezeken javítani.

Az egésznek a hátterét azonban a szintúgy ingyenesen letölthető iBooks Author alkalmazás adja, melyen annyira egyszerűnek tűnik dolgozni, hogy egy egyszerűbb (és rövidebb) könyvet szó szerint percek alatt el lehet készíteni – vagyis nemcsak a kiadók, hanem az oktatók maguk is publikálhatják a tananyagot.

A felsőoktatás forradalmasításáért ezeken kívül a megújuló iTunes U is felelne, amely immáron ingyenes appként is letölthető. Az iTunes U egy (az Apple bevallása szerint) ezer egyetemen működő rendszer, melyen – ha az intézmény igénybe veszi a lehetőségeket – nemcsak a tanárok és hallgatók közötti kommunikáció oldható meg, hanem elérhetővé tehető a teljes tananyag írásos és előadások audiovizuális változata is. Igen, jobb helyeken van arra lehetőség, hogy az ember be se menjen előadásra, hiszen egyszerűen letölthető.

A rendszer tehát olcsó, szórakoztató és hasznos, legnagyobb hátránya egyelőre a “hátizsák” ára – egyelőre, hiszen az iPadből már 40 milliónál is többet adtak el és ez a szám csökkenni már nem fog. Amennyiben az Apple terve eléri a cég által várt népszerűséget, úgy nem csupán az oktatási rendszert sikerülhet modernizálni, hanem teljes generációkat rászoktatni az Apple készülékeire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik