Tech

Kamu a rasszista öreglány története

Újabb „csak szeretnénk, hogy igaz legyen” történet kezdett el terjedni a Facebookon. Ezúttal egy középkorú fehér hölgy a főszereplő, aki egy repülőgép turistaosztályán nem hajlandó egy fekete férfi mellé ülni, és panaszát a személyzet úgy oldja meg, hogy a férfit az első osztályra „száműzik”, tapsot váltva ki a többi utasból. A történet azonban már 14 éve sem volt igaz.

Százezrek olvasták élvezettel, és osztották meg ismerőseikkel a Facebookon a brazil TAM légitársaság gépén utazó rasszista nő elegáns lealázásáról szóló írást. A történet szerint az ötvenes éveiben járó nő felháborodottan panaszkodott az egyik utaskísérőnek, amiért egy fekete férfi mellé ültették a turistaosztályon, és dühösen követelte, hogy azonnal adjanak neki egy másik helyet.

Az utaskísérő jelezte, hogy megnézi, van-e elég hely. Amikor visszatért, közölte a nővel, hogy csak az első osztályon van egy darab szabad hely, és bár a légitársaságnál nem szokás a turistaosztályról az első osztályra engedni utasokat, a kapitány úgy érezte, hogy botrány lenne, ha egy utasnak egy “kellemetlen személy” mellett kellene ülnie. Ekkor a történet szerint a stewardess odafordult a fekete férfihoz, és arra kérte, hogy legyen olyan szíves, és fáradjon át az első osztályra, ahol várja az üres hely. A jelenetet a többi utas pedig tapssal és ovációval fogadta.

A történet tényleg szép, csak éppenséggel nem csak, hogy nem igaz, de még csak nem is új – közölte a kamutörténetek leleplezésével foglalkozó snopes.com. A történet 1998-ban jelent meg az interneten, akkor még e-mailen keresztül terjedve, csak akkor még egy középkorú dél-afrikai fehér nő volt a szereplő, akit a British Airways egyik járatán alázott le a személyzet. 2004-ben újra feltámadt a legenda, akkor egy kanadai belföldi járatra helyezve. Egy évvel később pedig egy újabb verzió terjedt: akkor egy Atlantából induló gép volt a helyszín, csak a fekete férfi helyett egy ortodox zsidó mellé nem akart leülni a nő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik