Tudomány

Japánban van Jézus sírja?

Egy japán faluban teljesen újraértelmezték a Jézus Krisztus történetét: Jézus Krisztus sosem támadt föl, 106 évesen halt meg, és boldogan művelte a rizsföldeket:

Egy apró japán településen az európaitól teljesen eltérő Jézus Krisztus-kultuszt vallanak. Az itt élők szerint ugyanis Jézus ugyan a názáreti Betlehemben született és itt is töltötte élete nagy részét ácsként.

De húszas évei után utazni kezdett, és nem akármeddig jutott el Keleten, hanem egészen Japánig. Japánból csak 33 esztendősen tért vissza Júdeába, hogy a Bibliában megírtak szerint hirdesse az igét.

Jézust ezután a Golgotán keresztre feszítették, ahogy azt a keresztény vallás tartja, de a japánok szerint valójában nem őt feszítették meg, hanem helyét Isukiri Jézus ikertestvére vette át, míg Jézus visszaszökött az “ígéret földjére”, ami a japánoknál természetesen Japánt jelenti.

Itt Jézus Krisztus története a bibliaiból emberivé fordult, ugyanis szerintük Shingo falujában telepedett le, ahol feleségül vett egy helyi lányt, majd gyermekeket nemzett neki és boldogan művelte a rizsföldeket. A halál 106 esztendősen érte utol, és végül így történhetett, hogy az ázsiai legenda szerint japán földbe temették el.

Shingo városában még ma is áll egy tábla és egy keresztekkel kirakott emlékhely, mely Jézus sírjának a helyét jelöli. A történet turisták ezreit vonzza, Krisztus-fesztivált is tartanak a japán Jézus emlékére, holott egy történelmileg új keletű kultuszról van szó. A történet keletkezését nem ősi időkre, csak 1935-re vezetik vissza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik