Tech

A Facebook feltűnik a válások harmadában

Egy új tanulmány szerint az Egyesült Királyságban beadott válókeresetek 33 százalékában jelenik meg a közösségi oldal.

A felmérést elvégző Divorce Online arra hívta fel a figyelmet, hogy 2009-ben ez az arány még csak 20%-os volt, az emelkedést mértékét pedig riasztónak nevezte. A magunk részéről inkább természetes jelenségként jellemeznénk a növekedést, hiszen a közösségi oldalak egyre inkább életünk részét képezik és már régóta nincs merev határ az online és az offline perszóna között: életünk egy részét az interneten éljük, az életbe pedig a válás is beletartozik.

Ezt egyébként alátámasztja az is, hogy a Facebook miként meg a válóperek során a leggyakrabban. Egyrészről hivatkoztak az ellenérdekű fél által küldött “helytelen” üzenetekre; másrészről jellemző, hogy a már külön élő társak egymást a Facebookon beszélik ki; harmadrészt pedig a közös ismerősöket információk beszerzésére használják fel.

Valljuk be, ezek olyan dolgok, melyek az online életünk előtt offline zajlottak, vagyis nem egy új jelenségről van szó, hanem csupán egy meglévő “digitalizálásáról”. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy Facebook nincs egyedül, a Twittert is megtaláljuk, méghozzá minden ötödik válásnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik