Tech

Visszavonulót fújtak a hackerek

Megfutamodtak az Anonymous tagjai a Los Zetas drogkartell támadása elől - megértjük őket, hiszen az életükkel játszottak.

A Los Zetas ugyanis nemcsak az egyik leghatalmasabb, de a legerőszakosabb szervezete is a mexikói alvilágnak.

Úgy tűnik, hogy a keresztapák komolyan vették a hackercsoport november 5-re ígért támadását, ezért saját csatasorban állították a rendelkezésükre álló számítástechnikai gurukat és elkezdték felkutatni azokat, akik részt kívántak vállalni a drogkartell elleni kampányban.

A Milenio című mexikói lapnak a csoport két tagja úgy nyilatkozott, hogy nem kívánják veszélybe sodorni társaikat, éppen ezért inkább leállították az egész akciót.

Az Anonymous teljes mértékben el kíván szakadni az ügytől, éppen ezért már most tisztázta, hogy a Los Zetas kapcsán a közeljövőben esetlegesen nyilvánosságra kerülő bármilyen információ biztos, hogy nem az ő köreikből származik.

Fontos megjegyezni, hogy a Los Zetas a korábbiakban emberrablással, súlyos testi sértéssel és emberöléssel reagált az őket érő fenyegetésekre – az Anonymoud tagjainak félelme tehát teljesen megalapozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik