A GfK Hungária 2011 első negyedévében végzett online kutatást, amely részletesen feltérképezi, hogy milyen internetes tartalmak, illetve fogyasztói magatartás áll a mobil internetezés gyors terjedésének hátterében.
Az eredmények szerint szinte valamennyi közösségi funkció lényegesen gyakrabban jelenik meg azon internetezők körében, akik hordozható eszközökön is, vagy kizárólag ilyeneken kapcsolódnak a világhálóra.
Ez arra utal, hogy az internetezéshez a felhasználók a fix eszközökön hivatalos ügyeiket intézik, míg a hordozható eszközök használatában inkább a közösségiesség jelenik meg.
A felmérésből kiderül, hogy a hordozható eszközökön aktívabb közösségi internetezés folyik, mint a számítógépeken.
A kizárólag számítógépes eszközökön internetezők 47 százaléka naponta látogat közösségi oldalakat a világhálón, míg a hordozható eszközön is netezőknek több mint fele, 51 százaléka tesz ugyanígy.