Tech

Oszama halott – a Twitter nagy napja

A világ legkeresettebb terroristájának bukásáról ugyanis a mikroblog oldalon lehetett először és leggyorsabban tájékozódni.

Az egész magyar idő szerint hajnalban kezdődött azzal, hogy mind a Fehér Ház, mind Obama elnök hivatalos Twitter-oldala – a fél-hivatalos szivárogtatásokkal párhuzamosan – egy nagy bejelentést ígért; majd érkezett a mai és valószínűleg a következő néhány napot meghatározó hír: Oszama bin Laden halott, egy amerikai akció keretein belül gyilkolták meg az elhíresült terroristavezért.

Míg a legtöbb médium megpróbált tudósítókat kiküldeni, részletesebb információkat és megerősítést szerezni, addig a közösség hajtotta mikroblog oldal pillanatok alatt a világ minden szegletébe eljuttatta az információt. Olyannyira, hogy a híroldalak maguk is hamar innen kezdtek el tájékozódni.

Külön érdekesség, hogy nemrég kiderült, egy Sohaib Ather nevű IT-tanácsadó az egész támadást közvetítette a Twitteren. Az immáron elhíresült Abbottabad nevű pakisztáni falu lakója az éjszaka közepén helikopter-zúgásra ébredt és lévén ez a kis faluban szokatlan, jó twittelőhöz méltó módon azonnal tájékoztatta az eseményről az internetet. Később robbanásokat hallott és minden furcsaságot természetesen feljegyzett – ő maga is csak hat órával később jött rá arra, hogy mi is történt valójában.

A Twitter tehát végérvényesen bebizonyította, hogy a világsajtó nagyon is értékes forrása és támasza lehet – bár a hír megfelelő mértékű elterjedése óta leginkább az Oszama halálával kapcsolatos (némileg morbid) humor vette át a főszerepet. Az egyik, Oszama szellemének nevében létrehozott profil például annak tudja be a terroristavezér bukását, hogy véletlenül engedélyezte a Twitter helymeghatározó funkcióját.

AJÁNLOTT LINKEK:

Élő tudósítást tartott, anélkül hogy tudta volna – angolul (Business Insider)
A legviccesebb és legérdekesebb tweetek Oszama haláláról – angolul (Business Insider)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik