A Jeopardy! lényege, hogy egy adott kategóriát és összeget választva a műsorvezető a választó játékost egy válasszal szembesíti és a játékosok feladata egy kérdés megfogalmazása. Mindez természetesen időre megy, aki először nyom gombot, az válaszolhat; helyes válasz esetén megkapja a kiválasztott összeget és újabb kategória-összeg párost választhat, helytelen válasz esetén elveszti az adott összeget és a választás lehetőségét is.
Az IBM Watson nevű szuperszámítógépe a közelmúltban a Jeopardy! két, amerika-szerte elismert bajnokával törölte fel (kisebb bizonytalanságok után) a padlót és teremtői most turnéztatják az eszközt, hiszen abban egyedi, hogy online hozzáférés nélkül képes az emberi beszédet értelemezni és válaszokat adni.
Képességeit bemutatandó találkozott az Egyesült Államok néhány képviselőjével egy barátságos mérkőzésre, amelyen az egyik fordulóban Rush Holt demokrata képviselő 2400 dollárral többet nyert, mint a gép.
Összességében az emberek persze megint vesztettek, azonban a képviselő úr győzelme rámutatott arra, hogy ha az emberi beszédet képes is már értelmezni, az emberi gondolkodás komplexitása egyelőre súlyos akadály Watson előtt.
Holt ugyanis olyan kategóriákkal tudta átvenni a vezetést, mint az Elnöki rímelés – például az egyik válasz az volt, hogy Herbert katonai stratégiája, melyre a megfelelő kérdés a Hoover-menőver volt. Szegény gépnek sokminden eszébe jutott Herbert stratégiájáról, azonban nem tudta összerakni, hogy kifejezetten elnöki névvel rendelkező valamit kell keresni.
AJÁNLOTT LINKEK:
További részletek – angolul (MSNBC)