Tech

Hogy kapcsolta ki Egyiptom az internetet?

Az eddigi feltételezésekkel ellentétben most úgy tűnik, hogy nem szolgáltatónként, hanem egyetlen gombnyomással.

Miután a közösségi oldalak elérését nem sikerült teljes mértékben megakadályozni, az egyiptomi titkosszolgálat kiadta a parancsot: le kell állítani az internetet.

Mikor január legvégén kiderült és észrevehetővé vált az internet egyiptomi részének teljes hiánya, kommunikáció és egyébirányú megerősítés híján a szakértők arra tippeltek, hogy a kormányzat az internetszolgáltatók működését állította le. Ezt alátámasztani látszott az a pletyka, hogy egy kisebb, Noor nevű kiszolgáló megúszta, mivel többek között az egyiptomi értéktőzsde rajta keresztül működik.

Visszamenőleg azonban kiderült, hogy nem telefonálgatás, hanem egyetlen gomb megnyomása elegendő volt a teljes leálláshoz – és a kormányzat kommunikációiért és infrastruktúráért felelős része ráadásul így járt el korrekt módon, nyilván a szituációhoz képest.

Azon kairói adatközpont leállításával ugyanis, melyen keresztül a kiszolgálók addig egymással és a külvilággal kommunikáltak, egy teljesen tiszta leállást értek el. Szemben azzal, amit szintúgy megtehettek volna, hogy minden kiszolgálón egyesével mennek végig, adott esetben kémprogramokat futtatva a hálózatokon, hozzáférve a lakosság jelszavaihoz és adataihoz. Erről a lehetőségről pedig onnan tudni, hogy Tunézia pont így tett a saját lakosságával.

Ráadásul egyetlen gomb alkalmazásával ugyanaz a gomb elegendő volt – rendben, túlzunk -, hogy újraindítsák a netet.

AJÁNLOTT LINKEK:

További részletek és bizonyítékok – angolul (Wired)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik