Tech

Egyiptom lejött az internetről

Az egyiptomi kormány leállította az internetet és a mobilkommunikációt, ezzel elvágva az országot a világtól.

Az egyiptomi lázongások kapcsán először a közösségi oldalaknak kellett távozniuk az egyiptomi online létből, ami a kormány részéről egy könnyen megérthető lépés volt, hiszen a forrongások megszervzésének legegyszerűbb módjait (Facebook és Twitter) szerette volna kiiktatni.

Azonban a kormány hamar azzal szembesült, hogy az internet-lakókat nehéz megállítani – egyrészt kijátszák a Facebook/Twitter blokkolást, másrészt máshol szerveződnek újra, ráadásul pillanatok alatt. Éppen ezért azt tették, amit bármely demokratikus ország tenne, ha az állampolgárai megsértik a gyülekezést tiltó törvényt: kiiktatta a teljes internetet.

A kormányzat ezzel azonban nem csak a tüntetők életét nehezítette meg, hanem mindenki másét is, aki szeretne valamilyen képet kapni arról, hogy pontosan mi is zajlik Egyiptom utcáin – így a saját magáét is. Egyes pletykák szerint kizárólag a kifele és a befele menő adatforgalom lett megakadályozva, az átfolyó forgalom nem – ezzel az internet egészét stabilan tartva.

Egyes források megerősítettnek vélik, hogy az internet-tilalom alól egyetlen kivételt a Noor Group képez, ők is csak azért, mert mindemellett az egyiptomi értéktőzsdét nem akarták működésében akadályozni.

Aki további információkat szeretne az egyiptomi helyzetről, az kattintson át a Külföld rovatra vagy tekerjen lejjebb a Kapcsolódó Cikkek részhez.

AJÁNLOTT LINKEK:

Kommunikációs szünet Egyiptomban – angolul (Engadget)
Egyiptom elhagyja az internetet – angolul (renesys)
Az internet vajon emberi jog? – angolul (Gizmodo)
Itt a bizonyíték, hogy Egyiptom már nincs a világhálón – angolul (Gizmodo)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik