A berlini fal több volt, mint kelet és nyugat politikai és katonai szembenállásának jelképe: a szabadságot, a “gazdagságot” zárta el a szovjet igát nyögő népektől. Felépítését is ez utóbbi tette indokolttá 1961-ben. Összesen 2,6 millió ember távozott a 17 milliós NDK-ból a jobb élet reményében, főleg a szakképzett, fiatal munkaerő és az értelmiség.
A keletnémet államot gyakorlatilag a demográfiai összeomlás fenyegette. Ennek megakadályozására volt szükség a városon belül 40 kilométer hosszú, átlagosan 3,6 méter magas betonfalra és a műszaki létesítményekre.
A magyarok jó emberek
A fal leomlását is hasonló okok siettették: a keleti blokkban tapasztalható enyhülés, a magyar határzár megnyitása ismét óriási menekülthullámot indított el. Ahogy Helmuth Kohl kancellár mondta: a magyarok ütötték ki az első téglát a berlini falból. Horn Gyula 1989. szeptember 10-én jelentette be, hogy a hazánkban tartózkodó NDK-s állampolgárok tetszés szerint bármely országba távozhatnak.
A német aggodalmakra Gorbacsov csak annyit mondott: a magyarok jó emberek. A keletnémet vezetők bizonytalanná váltak, politikai legitmitásuk szétforgácsolódott, lépéskényszerbe kerültek. Miután az NDK új szabályokat dolgozott ki a nyugatra utazás megkönnyítésére, a teljes mértékben szétforgácsolódott.
Azonnal érvénybe lép
Az NDK-államvezetés lépéskényszerbe került, új szabályokat dolgozott ki a nyugatra történő utazás megkönnyítésére. Ezeket november 9-én Günter Schabowski jelentette be egy rövid, de nyilvános sajtótájékoztatón.
Egy olasz újságíró rákérdezett, mikor lépnek életbe a változások? A kommunista politikus kicsit zavartan, szemüvege után kutatva válaszolt anélkül, hogy jegyzeteibe bepillantott volna: „Ismereteim szerint ez érvénybe lép… igen, azonnal”. Eredetileg a határátlépést másnaptól és előzetes rendőrségi jóváhagyással engedélyezték volna.
Más és más nyilatkozatok láttak napvilágot arról, mennyire volt ez megrendezett “hiba”, vagy Schabowski magánakciója esetleg az újságíró is be volt avatva. De akár spontánbaki volt, akár nem, a kamerák forogtak, élőben közvetítették az elhangzottakat.
Nem volt megállás
Órákon belül tömegek lepték el a határátkelőket, és szabad áthaladást követeltek. A határőrök magukra maradtak, az általánosságban érvényben lévő tűzparancsot még korábban visszavonták, de semmiféle utasítást nem kaptak, miként kezeljék a helyzetet. Az emberek egyre gyülekeztek, mire megérkezett a parancs: a leghangosabban követelőzőket engedjék át, de útlevelükbe nyomjanak a visszatérést megakadályozó pecsétet.
Egy idő után azonban feladták, engedve tízezrek nyomásának, a katonák felhagytak az ellenőrzéssel, és először 23 órakor a Bornholmer Strasse átkelőnél megnyitották a határt.
A fal még állt a gyakorlatban, ám egy lélektani határ átszakadt: a következő napokban az emberek nem kértek engedélyt, Berlin keleti és nyugati részéről is vésővel, kalapáccsal, a két kezükkel kezdték szétszedni a falat. Az utcákon tízezrek követelték az újraegyesítést.
A szervezett bontás 1990 nyarán indult, június 22-én ünnepélyes keretek között távolították el a leghíresebb átkelőhelyet, a Checkpoint Charlie-t. Július 1-jén a határőrség hivatalosan is beszüntette tevékenységét a berlini szakaszon, július 13-án pedig hivatalosan is megkezdődött a fal bontása.
