Nem a Fidesz szervezte azokat az akciókat, amelyekkel az elmúlt napokban megzavarták a miniszterelnök kampányprogramjait – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
Úgy adta a sors, hogy a demokratikus baloldalnak kell beteljesítenie a rendszerváltást – mondta Gyurcsány Ferenc az MSZP önkormányzati rendezvényén. A kormányfő szerint az hazudik, aki könnyű boldogulást ígér.
Állandó, élő kapcsolatot kíván fenntartani megválasztása esetén a fővárosi egyetemekkel, főiskolákkal és a Magyar Tudományos Akadémiával Tarlós István.
A Centrum nem lép vissza egyik párt jelöltjének javára sem; a szervezet Szegeden és Makón városi-, illetve megyei listát is állított - jelentette be a Centrum Csongrád megyei elnöke pénteken, Szegeden.
Megszületett a jobboldali összefogás Miskolcon, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Kriza Ákost, a Fidesz-MDF-KDNP közös polgármesterjelöltjét és képviselőjelöltjeit támogatja - közölte Szegedi Csanád, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.
Budapest kulturális városfejlesztésének szükségességéről beszélt Gy. Német Erzsébet, az MSZP budapesti frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján; álláspontja szerint szükség lenne a fővárosban egy kulturális tanács felállítására.
Benyújtotta fővárosi közgyűlési listáját az SZDSZ a Fővárosi Választási Irodához. Tarlós István közben újabb ajánlószelvényeket adott le, még a délután négy órás hatéridő előtt.
Székely Péter, a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje pénteken benyújtotta a hivatalos nyilvántartásba vételhez szükséges ajánlásait a Fővárosi Választás Irodán (FVI).
Az SZDSZ a szükséges ajánlószelvények többszörösének leadását követően befejezte az egyéni jelölt- és listaállítást Baranyában, ahol vezetői a párt erősödését várják az önkormányzati választásoktól - közölte a szervezet megyei elnöke pénteken Pellérden, sajtótájékoztatón.
Az MSZP arra kéri a Fideszt „és az egész káoszbrigádot", hogy ha szeretik Magyarországot, ne keltsék rossz hírét itthon és külföldön, és gondolkodjanak el, érdemes-e kaotikus állapotokat teremteni az országban – mondta Török Zsolt, a párt országgyűlési képviselője.
Független vizsgálóbiztos kinevezését kéri Demszky Gábor főpolgármestertől a Fidesz a Combino villamosok beszerzési körülményeinek feltárására - mondta Wintermantel Zsolt fővárosi képviselő.
A MIÉP arra törekszik, hogy az önkormányzati választásokon átlépje a négyszázalékos küszöböt, s így bejusson a fővárosi közgyűlésbe – jelentette ki Zsinka László, a párt főpolgármester-jelöltje pénteken.
Ismét meghibásodott és ezért ki kellett vonni a nagykörúti forgalomból egy Combino villamost csütörtök éjjel. Most is ugyanaz a szerelvény lett használhatatlan, amelyik hétfőn már elromlott.
A második Gyurcsány-kormány szombaton lesz száz napja hivatalban. Az első, legfontosabb időszakban a kabinet belekezdett az egészségügyi reformba, és egy sor megszorító intézkedést jelentett be a gazdaság területén. A FigyelőNet összefoglalója.
A "hazaáruló" és a "hazug" jelzőket skandáló, piros lapokat lobogtató és fütyülő, sípoló emberek egy csoportja fogadta Gyurcsány Ferencet csütörtökön, kampánykörútja tiszafüredi állomásán.
Országos tiltakozó akciót hirdet A LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége tiltakozásul a kormány megszorító intézkedései ellen: október 28-ára Budapesten, a Parlament előtti területen tartanak tiltakozó megmozdulást.
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke szerint a kormánynak azért nincs joga a megszorító csomagokhoz, mert az országos választásokon az ellenkezőjére kapott felhatalmazást – derült ki a Magyar Televízió Orbán Viktorral készült interjújából.
A Fidesz támogatásával, de a főpolgármesteri posztért független jelöltként induló Tarlós behozta Demszky Gábor előnyét a Gallup közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint. Az SZDSZ-es szavazók igen alacsony arányban tartják alkalmasnak Demszkyt a vezetésre.