Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Telegramon azt írta, hogy Ukrajna fővárosában az orosz támadások után az épületek felújításának költségei 70 millió eurót (26,5 milliárd forintot) tesznek ki. A The Guardian szerint azt mondta:
A litván parlament kedden egyhangúlag népirtásnak minősítette Oroszország Ukrajna elleni támadását - közölte weboldalán az LRT litván közszolgálati televízió.
Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának vezetője szerint a háború kezdete óta több ezer civilt öltek meg az országban, mint amennyi a hivatalos 3 381 áldozat.
Az északi régió védelmi képességei megerősödnének, ha Svédország és Finnország csatlakozna a NATO-hoz, mert a szövetség keretein belül lehetővé válna a közös védelmi tervezés
Két orosz újságíró legalább 30 cikket tett közzé hétfőn egy Kreml-barát hírportálon, a lenta.ru-n, amelyekben Vlagyimir Putyin orosz elnök ukrajnai invázióját és a kormánnyal kritikus hangok elnyomását bírálták.
Von der Leyen Magyarországra jön, hogy Orbánnal tárgyaljon. Megszűnik a Pesti TV. Festékkel öntötték le a varsói orosz nagykövetet. Beindult az új parlament.
Az új pakisztáni miniszterelnököt, Sebaz Sarífot évekkel ezelőtt súlyos bűncselekményekkel vádolták, személyében az egyik nagy politikai klán tagja foglalta el a főhatalmat.
Dokumentumfilm készült Alekszej Navalnij megmérgezéséről és az elkövetők felkutatásáról. A Navalnij című film egyben mutatja be a médiából már ismert sztorit, és további tanulságokat is tartalmaz.
Az ukrán hatóságoknak sikerült kimentenie azokat az időseket, gyerekeket és nőket, akik a mariupoli Azovsztal acélműben húzták meg magukat az orosz támadás elől – jelentette be Irina Verescsuk ukrán kormányfő-helyettes.
Orosz tüzérségi támadás érte Hrihorij Szkovoroda filozófus és költő múzeumát a Harkiv régióban található Szkovorodinivkában – közölte a térséget vezető Oleh Szinegubov szombaton.
Újabb 50 embert sikerült kimenekíteni szombaton a mariupoli Azovsztal acélműből – közölte Andrij Jermak, az ukrán köztársasági elnök hivatalának vezetője.
Többek közt egy RS-24 Yars típusú interkontinentális ballisztikus rakétát is bemutattak szombaton a moszkvai Vörös téren a hétfőre tervezett győzelem napi felvonulás főpróbáján, írja a Guardian.
Folytatódik szombaton a civilek kimenekítése az ukrajnai Mariupolból, így az Azovsztal acélmű területéről is – jelentette be Irina Verescsuk ukrán kormányfőhelyettes a Telegram üzenetküldő oldalon.