világbajnokság

A 30 éves védőt a félidőben kellett lecserélni szombaton a Wolverhampton Wanderers elleni bajnokin, és az orvosi vizsgálat lábközépcsonttörést állapított meg nála. A 23-szoros válogatott Brownnak egy évvel ezelőtt már volt egy hasonló sérülése a lábfején, ám a szakvélemények szerint ezúttal sem komoly a helyzet, és hat hét múlva ismét a bajnokcsapat rendelkezésére állhat.
2010. 03. 09. 17:40
18 hónap után, csütörtökön a Manchester United tartalékcsapatában pályára léphet Owen Hargreaves. A Bayern Münchentől érkezett játékos páylafutása is veszélybe került, de most kapott egy újabb lehetőséget. Csütörtökön a Manchester City elleni meccsen bizonyíthat, és rövid időn belül visszakerülhet a United nagycsapatába, ahonnan már csak egy lépés a válogatott. Ehhez persze az is kell, hogy [...]
2010. 03. 09. 11:58
Marcello Lippi biztosan kihagyja az olasz labdarúgó-válogatott 23-as világbajnoki keretéből Mario Balotellit. A szövetségi kapitány a Rai Sportnak adott interjúban elmondta, hogy a fejében nagyjából összeállt már a keret, és ezen nem szeretne változtatni. Balotelli már többször is jelezte, hogy szívesen utazna Dél-Afrikába, ám Lippi döntött: „Balotelli egy nagyon különleges játékos, tetszik a stílusa. Számára [...]
2010. 03. 05. 16:15
A svájci sportdiplomata hangsúlyozta: a házigazda az elmúlt időszakban rendezett nagyszabású sporteseményekkel – különösen a tavalyi Konföderációs Kupával – bizonyította, hogy képes a vb-t biztonságosan levezényelni. Blatter pénteken azt követően beszélt minderről, hogy a biztonsági előkészületeket is érintő kétnapos tanácskozáson vett részt többek között Danny Jordaan főszervezővel, illetve a tornára kijutott országok rendőrségi vezetőivel. A [...]
2010. 03. 05. 14:02
A szerdán nyilvánosságra hozott megállapodást a futballisták részéről a Michael Ballack vezette csapattanács szignálta, s fontos eleme az is, hogy prémiumra csak akkor számíthatnak a játékosok, ha legalább a negyeddöntőig eljutnak (ez így volt a 2006-os vb-n és a 2008-as Eb-n is). Egy esetleges vesztes finálé fejenként 150 ezer eurót hozna a küldöttség 23 labdarúgójának [...]
2010. 03. 03. 18:25
Olvasói sztorik