verekedés

Egyből az események közepébe csöppenünk, bár a meccs még nem lejátszott és a győzelmek sem vehetőek biztosra. A balhéhoz jobban illene inkább egy lepattant csehó, de nekünk most egy nagyon kellemes kis étterem jutott. A küzdő feleket nem igazán lehet behatárolni, mindenki osztja a másikat és vegyesen felálló harcosok is vannak. Vagyis simán előfordul, hogy [...]
2010. 12. 29. 07:40
Először a szünetben verekedett össze két gyerek a kékcsei általános iskolában szerdán. A következő órán az egyik verekedő fiú a barátjával együtt rontott be a tanterembe, és nekiestek a másiknak, akinek viszont testvére sietett segítségére – közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tanárnő nem tudta szétválasztani a négy verekedőt, ezért az igazgatóért [...]
2010. 10. 07. 11:50
Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a 37 éves férfi autójával leparkolt egy lakóháznál, majd szóváltásba keveredett egy közeli ház előtt ülő 25 éves és egy 68 éves nővel, s a veszekedés kölcsönös bántalmazásig fajult. A dulakodást látva öt férfi sietett a nők segítségére, egyiküknél bot, egy másiknál húsvágó bárd volt, az [...]
2010. 08. 10. 12:12
A féltékenységi drámában először a fegyverrel lőtték meg a férfit, majd karddal támadtak neki, de a verekedés közben egy vasvilla is előkerült. A dulakodásnak kutyás rendőrök vetettek véget, majd mindhárom férfit kórházba szállították. Egyikük állapota súlyos, másik kettő könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyben felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás – számolt be kedden a rendőrség.
2010. 07. 20. 10:32
A Széchenyi és a Fő utca kereszteződése közelében a 18 és a 33 éves férfi tovább ütötte 40 éves vitapartnerét, aki a bántalmazásba belehalt – tájékoztatta a Független hírügynökséget Vezendi Jánosné, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A feltételezett tetteseket, a 18 és 33 éves nádudvari férfit a rendőrök őrizetbe vették, ellenük halált okozó testi sértés megalapozott [...]
2010. 06. 14. 15:45
Fóris Gábor, a Bors tudósítója azt mondta: fotókat készített az iskoláról és Szubotics Miklós iskolaigazgatóról, a baranyai közgyűlés szocialista képviselőjéről annak kapcsán, hogy egy 11 éves diák rendszeresen bántalmazta az intézmény egyik pedagógusát. Az idei országgyűlési választásokon Baranya szigetvári választókörzetében képviselőjelöltként induló igazgató ezt nehezményezve rátámadt, leteperte a földre, elvette fényképezőgépét, majd autóba ült és [...]
2010. 05. 07. 19:04
Olvasói sztorik