Most vasárnap kezdődik a Vakáció nagyfaterral című valóságshow-széria, ahol a nem éppen hétköznapinak tűnő unokák együtt buliznak az ugyancsak nem hétköznapi nagyszüleikkel.
Alkotmányos joga a magyar embernek, hogy elmenjen népszavazni, még a Star Academy vagy a Való Világ se tarthatja vissza ettől a népet. De mi lesz a bentlakókkal?
A Való Világ szereplőinek múltjából mindig előkerülnek pikáns videó felvételek vagy buja fotósorozatok. Könnyíteni akartunk a frissen beköltözök lelkén, és már az elején tisztáztuk velük, hogy mi az, amit a saját szüleiknek sem mondtak még el.
Egy valóság-show emlékezetes bemutatkozó filmjében tűnt fel Szandika, évekkel ezelőtt. Az akkori riportból többek között kiderült, hogy a vastag szájú lány képtelen egyedül enni. Ma már ez közel sincs így. Kigyúrta magát és letette a vodkát. Ez ám az evolúció.
Az Ádám keresi Évát meztelenkedő reality szereplője volt John Patrick. Ő az, aki idő előtt hagyta ott a játékot, mert nem bírta elviselni, hogy egyik játékostársa a felnőtt filmes iparban dolgozik. Műhiszti vagy komoly erkölcsi meggyőződés? Megkérdeztük tőle.
A szórakoztató családi főzőműsorban kétfős csapatok mérik össze tudásukat. A műsorvezető Istenes Bence mellett Vajda Pierre is feltűnik majd a képernyőn.
Párkeresés meztelenül a trópusokon, harcos menyasszonyok és Magyarország legnépszerűbb autós magazinja – címszavakban ez a VIASAT3 és VIASAT6 tavaszi kínálata. Mindkét csatornán több sorozatpremier is várja a nézőket.
A szereplők beköltözése előtt járhatta be a 24.hu Szlovéniában az RTL Klub új valóságshow-jának, a Farmnak a helyszínét. A játékosok tényleg térdig járnak majd a sárban, pottyantós vécét használnak és állatokat nevelnek, ha enni akarnak.
Ezt a történetet könnyen el tudom képzelni egy valóságshow-ban. A sztori arról szól, hogy egy ember életét megmentik, meg hogy mindez mennyi véletlenen is múlik.