Az Ecostat legfrissebb előrejelzése szerint a GDP az idei 2,4 százalékos bővülést követően jövőre 3,3 százalékkal nőhet – derül ki a kutatóintézet legfrissebb prognózisából.
Kivennék az OTP alapszabályából a külföldiek részvényvásárlásait korlátozó passzust, ami akár a társaság felvásárlása előtt is megnyithatja az utat – értesült a Napi Gazdaság.
Annak ellenére, hogy a szokásosnál kevesebbet kellett fűteni a fóliákban, a primőr zöldségek ára mégsem olcsóbb. A kereskedők a román importőrökkel magyarázzák a magasabb árakat – derül ki a Népszabadságból.
A földi kiszolgálást végző török Celebi Kft. alkalmazottai 17-20 óra között tartottak munkabeszüntetést az eredménytelenül zárult bértárgyalások miatt. A sztrájk folytatása a többi céggel való tárgyalás kimenetelén is múlik.
A miniszterelnök előterjesztésére kedden Sólyom László köztársasági elnök március 27-i hatállyal a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezte ki Karvalits Ferencet.
A müncheni hatóságok kedden közölték, hogy vizsgálati fogságba helyezték Johannes Feldmaiert, a mind szerteágazóbb korrupcióval vádolt, nagytekintélyű vegyes ipari és elektronikai cég igazgató tanácsának (IT) egyik tagját.
Bulgária már a jövő hónapban tárgyalna belépéséről az ERM-II. árfolyamrendszerbe, ami az euróövezeti tagság előfeltétele. Plamen Oresarski bolgár pénzügyminiszter a tervről kedden beszélt Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek havi rendes tanácskozása előtt.
Egy – fogságból meglépett – barátpapagájpár rakott fészket Budafokon: egy telet már túléltek, de fiókát még nem neveltek. A FigyelőNetnek nyilatkozó szakértő szerint tipikus nagyvárosi jelenségről van szó, Brüsszelben például több ezer fogságból szabadult papagáj él.
Közép-Kelet-Európában az elmúlt évben a vállalategyesülések és felvásárlások értéke a háromszorosa volt a 2004. évinek, összességében 163 milliárd dollár értékben köttettek ilyen ügyletek.
Az EU bizottsága a kértnél mintegy negyedével kisebb szén-dioxid-kibocsátási kvótát állapított meg Lengyelország és Csehország számára a 2008–2012 közötti időszakra.
A kormányfő szerint azonos feltételek mellett Magyarországnak jobb lenne a Közép-Ázsiából érkező gázvezetéket választani az orosz helyett, de előre nem szabad kizárni egyik alternatívát sem. A Fidesz és a KDNP szerint hűek kell maradnunk az Európai Unióhoz, és tartanunk kell attól, Oroszország nehogy befolyási övezetébe akarja tudni hazánkat.
A cég utoljára a 2002. év után fizetett osztalékot a részvényeseinek. Mára a Heineken-csoport kiszorítása révén a Brau Unionban egyébként csak néhány tizedszáléknyi részvénye van kisbefektetőknek.
Több uniós ország – a minőségi közszolgáltatások fenntartása mellett – több mint negyedével tudná csökkenteni állami kiadásait – véli az EKB egyik vezető tisztviselője.
Agresszívan terjedő, Észak-Amerikából behurcolt növényektől mentik meg – uniós támogatással – az egész Európában csak a Duna-Tisza közén előforduló tartós szegfűt.
Az EU importjában az Egyesült Államoktól tavaly Kína vette át a vezető helyet, már valamikor az év közepén: az uniós államok kínai behozatala a múlt évben 21, míg amerikai importja mindössze 8 százalékkal emelkedett.
A Napi Gazdság információi szerint az Uniqa és a Tempo Egészségpénztár (Ep.) is beolvad az Axa (korábban Winterthur, azelőtt pedig Credit Suisse) kasszájába.
Elkészült a Kerékpáros Magyarország Program 2007-2013 című kormányzati terv. A költségvetés 1 milliárd forintjából 100 kilométer kerékpárút épült, további 500 kilométer tervei elkészültek, idén 2 milliárd jut, 2013-ig pedig több mint 60 milliárd forint jut a területre.
Az eltartott közeli hozzátartozónak minősülő személyek április 1-jétől hozzátartozói jogon már nem jogosultak az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére. Nekik 5895 forint járulékot kell majd fizetniük – emlékeztetett az APEH a közleményében.