Volt üzlettársai és kritikusai nyilatkoznak Schobert Norbert üzleti módszereiről a Figyelő legfrissebb számában. A fitneszguru a lapnak elmondta: fitneszszalon helyett gyorsétteremláncot nyit.
A magyar IT-cégek amerikai és kínai piacra jutását helyben segítő Hungarian Technology Center (HTC) irodáit jövő évtől az informatikai tárca helyett cégek üzemeltetik – mondta a programiroda vezetője az MTI-nek.
A költségvetés kedden elkezdődött általános vitájában a koalíció egyelőre csak a kormány korábbi intézkedéseit magasztalja. Eközben a Fidesz heves pénzköltésbe kezdene – hússzor is elköltve ugyanazt a pénzt.
Az Intel Corporation stratégiai befektetésekkel foglalkozó részlege, az Intel Capital egy 50 millió dolláros kockázatitőke-alapot hozott létre. A Közel-Kelet és Törökország Alap célja a helyi innovációk ösztönzése és az IT-szektor folyamatos növekedésének biztosítása.
Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára szerint a Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett konvergencia jelentése irányt tévesztett, mivel az államháztartás hiánya jövőre a 2005. évihez képest csökken és nem nő.
Méltánytalan és igazságtalan volna, ha az EU támogatások megvonásával büntetné Magyarországot a magas államháztartási hiány miatt – nyilatkozta a Financial Timesnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Nem jelöl meg inflációs célt a Fed jövendő elnöke sem – derült ki Ben Bernanke bizottsági meghallgatásán. A világ egyik legbefolyásosabb gazdasági tisztségére pályázó közgazdász szerint az Egyesült Államokban nincs inflációs veszély.
A Pénzügyminisztérium (PM) 179,5 milliárd forint hiányt vár novemberre és 221 milliárdos többletet decemberre az államháztartásban, így 2005 egészében az államháztartás 1023,1 milliárd forint deficittel zár – hangzott el a PM tájékoztatóján.
Szerdán kezdődik a lobbitörvény parlamenti vitája. A jogszabály megszületése és hatálybalépése azonban kétséges, ugyanis az is elképzelhető, hogy a törvény az Alkotmánybíróság előtt landol.
Az izraeli Teva gyógyszeripari holdinghoz tartozó Teva Magyarország Rt. az idén 180 milliárd forint csoportszintű árbevételt vár, amiből az export eléri a 68 milliárd forintot.
Hatékonyabban kell végrehajtaniuk az Európai Unió tagországainak a gáz- és árampiacok megnyitásáról rendelkező uniós irányelvet, miután annak teljesítésében az Európai Bizottság súlyos fennakadásokat állapított meg most befejeződött vizsgálata során.
Ötmilliárd forintnak megfelelő összeg megfizetését követeli a tatárföldi Mende–Rossi társaság a Mol-csoporthoz tartozó szlovák Slovnafttól, mert az állítólag nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét – adta hírül a Népszabadság.
A világ legnagyobb téglagyárcsoportja, az osztrák Wienerberger adózott eredménye a harmadik negyedévben 64,56 millió euróra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 73,21 millióhoz képest, főleg a kelet-európai piac visszaesése miatt.
A versenyképesség növelése érdekében teljesen átalakítja működési struktúráját az ország egyik legnagyobb, állami tulajdonban lévő vízügyi közműszolgáltatója, a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Rt. A Napi Gazdaság információi szerint eladásra készítik elő a céget.
A pénztárcájukra ügyelő autósoknak érdemes tankolásnál nem korábbi, hanem frissen szerzett árismeretekre támaszkodniuk. A Tesco-kútak árelőnye ugyanis eltűnik, és van ahol az olajmulti, a Mol a legolcsóbb – jelenti a Napi Gazdaság.
Életre keltette a néhai DAM Steel Kft. eszközeit az új tulajdonos, a DAM 2004 Kft. Az ukrán érdekeltségű társaság fejlesztést, gépvásárlást tervez, az ugyanakkor egyelőre nem ismert, mekkora forrás áll majd e célra a rendelkezésére – írja a Világgazdaság.
A dél-koreai gumiabroncs-gyártó dunaújvárosi üzemének az építése januárban kezdődik – közölte a Hankook Kft. ügyvezetője kedden Dunaújvárosban, a területbiztosításáról és az önkormányzattal való együttműködésről szóló megállapodás ünnepélyes aláírását követően.
Nem kifizetődő Magyarországon az önkormányzati műjégpályák üzemeltetése. Pedig a kereslet óriási, a pályák gyakran telt házzal működnek. A magánszektor ellenben képes nyereségesen szolgáltatni.
Nem közölt rossz gazdálkodási adatokat a Vodafone első pénzügyi félévéről, a világ legnagyobb mobilcége részvényeinek árfolyama mégis 10 százalékkal zuhant, miután a társaság bejelentette: Japánban profitja csökkenésére számít.
Az Európai Unió tavalyi költségvetésében "a kifizetési előirányzatok túlnyomó többségében ismét lényegi hibák jelentkeztek az elszámolások alapjául szolgáló ügyletek jogszerűségének és szabályszerűségének terén" – állapította meg friss beszámolójában az uniós számvevőszék.
A Samsung Electronics Magyar Rt. IT-üzletága az idén 10 százalékos növekedést ér el, és ezzel mintegy 11 milliárd forint árbevételre tesz szert – mondta Sallai Attila, a társaság üzletágvezetője a cég keddi sajtótájékoztatóján.
A ferihegyi reptér második legnagyobb használója, a Wizz Air drágállja a kiszolgálási díjakat, ezért az Európai Bizottságnál tett panaszt az árak miatt.