Szergej Sztanisev kormányfő Szófiában fogadta Jean-Claude Trichet-t, az Európai Központi Bank elnökét. A politikus elmondta, hogy Bulgária 2009-ben szándékozik bevezetni az eurót.
Svájc 645 millió eurós segélyt folyósít az Európai Unió új tagországainak – közölte hétfőn a brüsszeli bizottság. A hétfőn aláírandó megállapodás értelmében Svájc öt évre a reformok megsegítésére nyújtja támogatását.
Az eddigi szokással ellentétben a miniszterelnök helyett Kóka János gazdasági miniszter vezette le Hiroshi Tsudával, a Suzuki Motor Corporation elnökével a szalagról a Suzuki legújabb modelljét. A miniszter arra kérte a gyár vezetését, hogy a magyar érintettekkel együtt "simítsák el a problémákat" a dolgozói érdekvédelem ügyében és ehhez felajánlotta a minisztérium támogatását.
Szerdától Szlovéniában a helyi valutában – tolárban – megadott árak mellett az áruk és szolgáltatások árait hivatalosan euróban is feltüntetik, ezzel készülve a 2007. január 1-jére tervezett euróövezeti csatlakozásra. A szlovéneken kívül még Észtország és Lettország áll a legközelebb az eurócsatlakozáshoz.
Az Állami Nyomda Nyrt. nettó 1 milliárd forint értékű szerződést írt alá a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalával a választási nyomtatványok szállításáról – közölte a társaság hétfőn.
Szlovákiában januárban átlagosan 1,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az EU-szabvány szerint számolva, és 4,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly februárban, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn.
Márciustól sorra emelik tarifáikat a budapesti taxitársaságok. A Magyar Hírlap által megkérdezett cégek kettő és öt százalék között emelik a viteldíjat.
Vasárnapi londoni értesülés szerint az ausztrál Macquarie befektetési csoport csatlakozni készül a spanyol Ferrovial ipari és szolgáltató csoporthoz a Budapest Airportot (BA) üzemeltető brit BAA repülőtér-működtető cég ellenséges felvásárlásában.
Alaposan megzavarta a Transelektro megmentési tervét, hogy a Vegyépszer váratlanul megszerezte a holding irányítását. A gazdasági tárca rendkívüli megbeszélést hívott össze, és vizsgálatot helyezett kilátásba a társaságnál.
Megkönnyíti a cégek életét az új társasági törvény és cégtörvény, ám ha társasági szerződésüket nem igazítják időben e szabályokhoz, az akár a végüket is jelentheti.
Már hatályos az a törvény, amellyel Magyarország csatlakozott a Római Egyezményhez, bár a szöveg alkalmazásához még le kell folytatni a ratifikációs eljárást.
Az európai uniós átlagnál valamivel kisebb az adóterhelés Magyarországon, az új tagállamokkal összevetve viszont az egyik legmagasabbnak számít a 2004-es adatok alapján - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat közelmúltban kiadott adatsorából.
Joaquín Almunia, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa szerint az újonnan csatlakozott tagországok közül Magyarország pénzügyei vannak a legrosszabb állapotban és aggodalomra adnak okot.
Belgium egyelőre nem nyitja meg munkaerőpiacát az új EU-tagországokból, így Magyarországról érkező munkavállalók előtt - így határozott pénteken a szűk körű belga kormánykabinet, előrevetítve a néhány héten belül várható végleges döntést.
Átadták a forgalomnak pénteken Nyíregyháza keleti elkerülő útját. A mintegy 10 milliárd forint összegű beruházást Veres János pénzügyminiszter avatta fel.
Továbbra is kétszámjegyű növekedés jellemzi a sajt kiskereskedelmi forgalmát – állapítja meg az ACNielsen legfrissebb felmérése. Értékben 11, mennyiségben 15 százalékkal nőttek az eladások 2004 november-2005 október között, az előző hasonló időszakhoz képest. A piac mérete meghaladja az 55 milliárd forintot.
Az OTP Bank kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a szerbiai Zepter banka a.d. Beograd (Zepter banka) legalább 80 százalékos, de maximum 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
Bizonytalanság övezi az államháztartás idei hiányszámait. Piaci pletykák szerint az eredményszemléletű hiány akár a GDP 11,8 százalékát is elérheti, azaz több mint 1000 milliárd forinttal haladhatja meg a tervezett értéket. Ugyanakkor elemzők és kutatók hivatalos jelentéseikben nem említik meg a valós hiányszámokat.
A Vegyépszer Rt. csütörtökön megvette a Transelektro Management Vagyonkezelő (TMV) Kft. 48 százalékos üzletrészét, és ezzel döntő befolyást szerzett a Transelektro ipari csoportban - mondta Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója.
A Malév Zrt. rendkívüli közgyűlést tartott, melyen megtárgyalta és elfogadta a földi kiszolgálási tevékenység, illetve a Műszaki Igazgatóság tevékenységének kiszervezéséről szóló tájékoztatást, illetve jóváhagyta a Malév GH Kft.-ben és az Aeroplex Kft.-ben történő tőkeemelésről szóló előterjesztést.
Londoni feltörekvő piaci elemzők a magyar választási kampány „populista" jellegének újabb jeleként értékelték pénteken Orbán Viktor Fidesz-elnök nyilatkozatát a Budapest Airport esetleges visszavételéről, amit ugyanakkor valószínűtlennek minősítettek.
Joaquin Almunia, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa aggodalmát fejezte ki a romániai magas infláció és a folyó fizetési mérleg hiánya miatt.