A csaknem 9 milliárdos, 219 busz szállítására vonatkozó három tender közül kettőnek az ügyében a Közbeszerzési Döntőbizottságra hárul a jogszerűség megállapítása – írja a Magyar Hírlap.
Az ÁPV Rt. levélben értesítette azokat a mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, amelyeknek térítésmentesen kíván üzletrészt visszaadni, illetve ajánlatot tett szövetkezeti üzletrészek térítésmentes átadására vonatkozó szerződések megkötésére – értesült a NAPI Gazdaság.
Oroszország, ahogyan eddig, a jövőben is megbízhatóan és ugyanolyan felelősen fog gázt szállítani Magyarország és Európa számára, sőt folyamatosan növeli a gázmennyiséget - jelentette ki Vlagyimir Putyin kedden.
A választások után az államigazgatás, az egészségügy és az oktatás azonnali reformjára van szükség annak érdekében, hogy a magyar gazdaság elkerülje az összeomlást - hangoztatta Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke egy üzleti fórumon Budapesten.
Tavaly ismét jelentősen bővült a mobil telefonkészülékek világpiaca, a 21 százalékos növekedési ütem azonban így is elmaradt a 2004-estől. Összesen 816,6 millió darab készülék talált gazdára, több a még az év elején vártnál - derül ki a Gartner piackutató tanulmányából.
A Világbank elnöke egy keddi pénzügyi konferencián hivatalosan donorországgá nyilvánítja Csehországot, ami azt jelenti, hogy ezentúl a nem a világbanki pénzügyi támogatások felvevőországaként szerepel, hanem maga is ténylegesen adományozó.
A Cégbíróság kedden bejegyezte a Magyar Telekom Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. egyesülését, valamint a 2005. december 20-i rendkívüli közgyűlés által a Magyar Telekom Rt. alapszabályában elfogadott módosításokat. Ennek következtében 2006. március 1-jétől a T-Mobile Magyarország Rt. jogutódja a Magyar Telekom Nyrt. lesz.
A Henkel Magyarország tavaly 600 millió forinttal, a 2004. évi 62,5 milliárd forintról 63,1 milliárd forintra növelte árbevételét – jelentette be Deák Ferenc.
Kóka János gazdasági miniszter a hétfő délutánra összehívott rendkívüli megbeszélés után a Transelektro vizsgálatát rendelt el a Magyar Fejlesztési Bank Rt.-nél, melynek során a a cégnek juttatott pénzek jogszerű felhasználását vizsgálják.
Az Ecostat 2006 februári konjunktúrafelmérése szerint a nagyvállalatok rövid távú üzleti várakozásai a korábbiakhoz képest javultak, a „TOP-100 konjunktúraindex" értéke 55 százalék. A mutatók tendenciája a kétéves időintervallum első harmadában emelkedett, azt követően lassú ütemben mérséklődött.
Változatlan szinten maradt a hazai kis-és középvállalkozások hangulatát mérő Ecostat-index. A cégek magasabb inflációval és kedvező beruházási környezettel számolnak.
Az ipar belföldi értékesítési árai – a decemberi stagnálás után – januárban az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal emelkedtek. A 2005. januárival összehasonlítva 7 százalékkal növekedtek.
A Transelektrónak hitelező bankkonzorcium még ezen a héten megállapodhat arról az államilag 75 százalékban garantált 3 milliárd forint összegű középlejáratú hitelről, amely stabilizálhatja a Transelektro-csoport likviditási helyzetét - mondta Erdei Tamás, a bankkonzorciumot vezető MKB Bank elnök-vezérigazgatója a Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternél folytatott konzultáció után, hétfőn este az MTI-nek.
Majd másfél évtizede járt nálunk utoljára Oroszország első embere. Ezúttal a gázipar és nanotechnológia lesz a két legfontosabb téma, de vélhetően szót ejtenek a budapesti metróéptésben rejlő orosz lehetőségekről is.
A FreeSoft Rt. nyerte el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mobil Innovációs Központ mintegy 460 millió forintos közbeszerzési megbízását – közölte a társaság.
A forintot ugyan jó ideje erősen tartja a magas kamat, de a jelenlegi erősödő árfolyam jó eséllyel nem lesz tartós, sőt meredek kiigazítás is lehetséges valamely külső sokk hatására. Londoni elemzők szerint Magyarország az euróövezet előtt kötelező ERM-II. átváltási rendszerbe legkorábban az évtized végén léphet be.
Alig több mint egy évvel indulása után a TeszVesz online aukciós portál regisztrált felhasználóinak száma elérte a 100 000 főt. Ezzel a TeszVesz Magyarország legdinamikusabban fejlődő online piacterévé vált.
A T-Online forgalmának több mint 66 százaléka szélessávú internet-előfizetésekből származott. Az egy évvel korábbihoz képest több mint 37 százalékkal növekedett az árbevétele. A növekvő forgalom motorja a szélessávú internet – ezen belül főképp az ADSL – terjedése volt, amelyből közel kétszer nagyobb bevétele származott a vállalatnak, mint 2004-ben – áll a T-Online közleményében.
A külföldi közvetlen tőkebefektetéseknek az Egyesült Államokban - melyek összértékét másfél billió dollárra teszik - kevesebb mint egy százaléka lehet csak az arab, s elsősorban is a közel-keleti tőke része.
Kína a következő 15 évben összesen 32 új atomerőművet tervez építeni, hogy gyorsan növekvő energiaszükségletének fedezését ezzel is saját forrásból elősegítse.
A Magyar Nemzeti Bank hétfőn közzétett inflációs jelentése szerint a jegybank 2007 végére a fogyasztói árak növekedését 2,9 százalékra várja, 2007-ben az év egészét tekintve 2,8 százalék lesz.
Bár a nyugat-európai országokban már a hatvanas években megjelentek a méltányos kereskedelemből (fair trade) származó termékek, Magyarországon csak alig egy éve, öt civilszervezet kezdeményezésére indult el ez a mozgalom.