Gazdaság

Transelektro: 30-45 nap múlva elkészülhet a megmentőterv

A Vegyépszer Rt. csütörtökön megvette a Transelektro Management Vagyonkezelő (TMV) Kft. 48 százalékos üzletrészét, és ezzel döntő befolyást szerzett a Transelektro ipari csoportban - mondta Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója.

A Vegyépszer ezzel az üzletrész vásárlással a Transelektro Management Vagyonkezelő Kft. és ezáltal a TMV Kft. által irányított Transelektro ipari csoport legnagyobb tulajdonosa lett, mivel Székely Péter 33,34 százalékos üzletrésszel, a Közgép Rt. és a Resonator Kft. egyaránt 9,33-9,33 százalékos üzletrésszel rendelkezik – közölte Timár Gyula. A Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója a tulajdonszerzés összegét nem kívánta közölni az MTI-vel, ugyanakkor elmondta, hogy a vásárlással a Transelektro-csoport egyben tartását, az 1600-1700 ott dolgozó munkahelyét és a cég folyamatos működtetését kívánják elősegíteni a hitelező bankokkal együtt.


A TMV Kft. korábban hat magánszemély birtokában volt, a vevők a most aláírt szerződések értelmében az ő tulajdoni hányadukat vásárolták meg – áll az eladó Transelektro csoport közleményében. Székely Péter, a Transelektro Management Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója szerint a tranzakció célja, hogy a Transelektro-csoportnak fejlesztésre orientált, magyar tulajdonú, tőkeerős háttérrel rendelkező tulajdonosai legyenek. A hitelező bankok által folyósított 3 milliárd forint középlejáratú forgóeszköz hitel és az ahhoz kapcsolódó 75 százalékos állami garancia, valamint a tulajdonosok által adott 500 millió forint tőkejuttatás és az 1 plusz 2 milliárd forint ingatlanfedezet lehetőséget ad arra, hogy a csoport helyzete mielőbb stabilizálódjék – rögzíti a közlemény.


A Vegyépszer szerint talpra állítható az utóbbi időben nehéz pénzügyi helyzetbe jutott Transelektro-csoport. Ezért is döntött úgy a társaság, hogy tulajdonrészt szerez a vállalatban, ám a Vegyépszer nem törekszik többségi szerepre – mondta a Napi Gazdaságnak Timár Gyula, a Vegyépszer elnök-vezérigazgatója.


A reorganizációs program, amely arra is fényt derít, milyen módon lehet megteremteni a csoport pénzügyi stabilitását, 30–45 napon belül készül el. Ekkor dől el az is, mekkora összegű tőkebevonásra lesz szükség, most tehát még nem tudta megmondani Timár, milyen formában – tőkeemeléssel, tőkejuttatással, hitelfedezettel – kívánnak-e támaszt adni a Transelektrónak, és hogy ennek mértéke mekkora lesz. Mindenesetre olyan befektetést kívánnak végrehajtani, amely közép–hosszú távon bizonyosan megtérül – tette hozzá Timár.


A Vegyépszer 2005. évi várható árbevétele 60 milliárd forint, adózott nyeresége pedig 3 milliárd forint. A teljes Vegyépszer-csoport 75 milliárdos árbevétellel és 4,5 milliárdos nyereséggel zárja a múlt évet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.