üzlet

A miniszterelnök és a szaktárcák, koalíciós frakciók keddi egyeztetésén elhangzott javaslat szerint egységesen 300 forintot kellene fizetni vizitdíjként 2007. február 15-től, a rászorulók pedig kiegészítést kapnának.
2006. 11. 29. 08:29
A FigyelőNet által megkérdezett helyi közlekedési vállalatok mindegyike szorult gazdasági helyzetben van, az utóbbi éveket veszteséggel zárták. A megoldást sokan abban látnák, ha az ellenőrök is igazoltathatnák az utasokat, ám ennek alkotmányossági aggályai vannak. Szakértőnk szerint hiba lenne elvárni, hogy a cégek profitorientáltan működjenek, a gazdaságosabb működést viszont el lehetne érni.
2006. 11. 29. 07:00
Kilenc szocialista képviselő lobbizni kezdett annak érdekében, hogy a hoteleknek ne kelljen a szobáikban található tévékészülékek után az üzembentartási díj egészét kifizetniük. Az Országgyűlés Turisztikai és Sportbizottságának tagjait már meggyőzték, de a mostani állapot szerint a kocsmák is jól járnak.
2006. 11. 29. 07:00
November 30-ával a Délhús Zrt. beolvad a Pick Szeged Zrt.-be; a társaság Pick Szeged Zrt. néven működik tovább - közölte a Pick vezérigazgatója kedden az MTI-vel.
2006. 11. 28. 17:36
A magyar versenyképességi index 2006 első felében romlott, melynek fő oka a makrogazdasági teljesítmény és a termelékenység dinamikájának nemzetközi összehasonlításban tapasztalható lassulása volt, az üzleti környezeteti index értéke pedig zuhant, majd a harmadik negyedévben kissé emelkedett – közölte Vértes András, a GKI elnöke a gazdaságkutató intézet legújabb két indexét ismertetve.
2006. 11. 28. 15:55
A közép-európai régióban a szlovák gazdaság bővül az idén és jövőre is a leggyorsabban, stabil növekedés várható Lengyelországban és Csehországban, míg Magyarországon a növekedési ütem erőteljesen lassul – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden nyilvánosságra hozott féléves előrejelzéséből.
2006. 11. 28. 14:50
Gazprom-ellenes szövetséget kovácsol a fehérorosz vezető a minszki FÁK-csúcson – kommentálta több moszkvai lap Aljakszandr Lukasenko előkészületeit a posztszovjet Független Államok Szövetségének (FÁK) keddi csúcstalálkozójára.
2006. 11. 28. 10:29
Az ÁPV Zrt. elnöki várományosa Vásárhelyi István elnökhelyettes, a vezérigazgató pedig Csikós Bálint igazgatósági tag vagy Deák Péter Ferenc megbízott vezérigazgató lehet, a társaság jövője azonban bizonytalan – értesült a Népszabadság.
2006. 11. 27. 09:08
Az Európai Bizottság javaslata alapján az unió betiltaná tagországaiban a kutya- és macskaszőrme kereskedését. A szőrme – álcímkével ellátva - Kínából érkezik, ahol nem léteznek állatvédelmi szabályok, gyakran előfordul, hogy élve nyúzzák meg az állatokat.
2006. 11. 27. 07:15
Kiemelt jelentőségű üggyé kívánják nyilvánítani a Bátaapátiban létesülő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló projekthez kapcsolódó közigazgatási hatósági eljárást - derül ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható kormány-előterjesztésből.
2006. 11. 26. 11:46
A Nokia bérgyártója, a Jabil Circuit Tiszaújvárosból Ukrajnába telepíti egyes mobiltelefonok készítését. A Figyelő értesülései szerint a gyártásáthelyezés már 2007-ben megtörténhet. A finn vállalat saját komáromi gyára ugyanakkor a harmadik legnagyobb céggé nőtt Magyarországon.
2006. 11. 26. 08:00
Olvasói sztorik