Egy személygépkocsi előzésbe kezdett, nem tudott visszatérni saját forgalmi sávjába és frontálisan összeütközött a kisteherautóval – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy hozzátette: a balesetben a két gépjármű vezetője halt meg. A korábbi közléssel ellentétben több sérült nem volt. A baleset helyszínelésének idejére a forgalmat Szabadszállás felé terelik.