Közélet

Frontális ütközés Kisbérnél: két ember meghalt

A balesetben további három ember súlyos, egy pedig könnyebb sérülést szenvedett. Mentőhelikopter érkezett értük.

A két sofőr a helyszínen életét vesztette, két nő és egy kislány súlyosan, egy férfi pedig könnyebben megsérült, amikor egy magyar és egy szlovák rendszámú autó frontálisan ütközött péntek délután a 81-es úton, Kisbér és Vérteskethely között – tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.

Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a balesetben a két sofőr, egy 50 éves budapesti férfi és egy 65 éves szlovák férfi a helyszínen életét vesztette. A magyar férfi egyedül utazott. A másik autóban szlovák állampolgárok utaztak. A sofőr mellett ülő 36 éves férfi könnyebben sérült meg. A hátul ülő 53 éves és 30 éves nő, valamint egy 6 éves kislány súlyosan megsérült.

A baleset körülményeiről a rendőrség sajtóreferense azt mondta: a budapesti férfi Mór felől Kisbér irányába haladt a 81-es úton, amikor ismeretlen okból összeütközött a szlovák rendszámú személyautóval, amelyre egy lakókocsi is rá volt csatolva. Az ütközés következtében egy két-három méter mély árokba zuhantak.

A mentőszolgálat korábban az közölte: a sérültekért mentőhelikopter érkezett, illetve mentőkocsik is a helyszínen vannak. A mentés és a helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik