tűz

Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a kiemelt fokozatú tűzhöz öt járművel vonultak ki, az elsődleges tűzvizsgálói vélemény szerint egy sarokban álló bútor gyulladt meg, és ez okozta a tüzet. Azt egyelőre vizsgálják, hogy a bútordarab mitől kaphatott lángra.
2010. 08. 06. 11:55
A régi építésű vályogházban eddig ismeretlen körülmények között keletkezett tűzhöz a környékbeliek riasztották a tűzoltókat, akik belülről bezárt ajtókat találtak – mondta Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tűzoltók az ajtót betörve kezdtek hozzá a tűz oltásához és az épület átkutatásához, ekkor találtak rá félig ülő állapotban a ház tulajdonosára. A kilencvenéves férfi [...]
2010. 08. 04. 10:57
A kárt egyelőre megbecsülni nem lehet, a felmérése tart, s megkezdték a tűz körülményeinek kivizsgálását is – mondta Bakos György, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtófőnöke. Közlése szerint a veszélyes hulladékokat – szerves oldószereket – tartalmazó hordók a rendkívüli hőségtől robbanhattak be. Bakos György hangsúlyozta: mindvégig mérték – és több helyen is egyszerre – a [...]
2010. 07. 15. 22:43
Veszélyes anyagok, egyebek között ammónia, klór és nitrogén-dioxid került a levegőbe. A tűz terjedését sikerült megállítani, de jelenleg is körülbelül 150-200 hordó, azaz csaknem 25-30 ezer liter veszélyes anyag ég. Bakos György, a Veszprém megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta: a polgármester jóváhagyta a katasztrófavédelem ajánlását, hogy a királyszentistvániakat tájékoztatni kell, ne tartózkodjanak a szabadban. A falu [...]
2010. 07. 15. 17:19
Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a délutáni órákban egy 100 négyzetméter alapterületű ház beépített tetőrésze kapott lángra. A tűz keletkezésekor a házban tartózkodott asszony és két gyermeke nem sérült meg. A tüzet a szakemberek nem sokkal fél hat után eloltották, de az utómunkálatok több órán keresztül is eltarthatnak. Az egyik tűzoltó a [...]
2010. 07. 08. 17:29
Pásztor László, a kisvárdai tűzoltóság szolgálatvezető parancsnokhelyettese elmondta: a tűzoltókat eredetileg egy villanyoszloptűzhöz riasztották, ám kiérkezve a helyszínre azt tapasztalták, hogy a 10×15 méter alapterületű szórakozóhely – amely éppen zárva volt – tetőszerkezete teljes terjedelmében ég. A tüzet viszonylag rövid idő alatt eloltották, de az utómunkálatok egészen szerda reggelig tartottak. A kár az első becslések [...]
2010. 07. 07. 11:37
Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a város szélén lakó férfi kora reggel riasztotta a tűzoltókat, miután arra ébredt, hogy füst önti el a lakóházat, amelyben mozgássérült édesapjával élt. A tűzoltók perceken belül a helyszínen voltak és eloltották a tüzet, majd rátaláltak a szobában a 64 éves férfi részben megégett holttestére. Az eset [...]
2010. 06. 23. 10:01
A rágcsáló Washington államban, a yakimai hadtörténeti múzeumban elrágott egy elektromos vezetéket, az áramtól pedig valószínűleg meggyulladt. Kínjában a fészkéhez rohanhatott, ahol testétől lángra kapott az összehordott hulladék. A tűz több termet elpusztított, bennük háborús relikviákkal.
2010. 06. 23. 07:55
Dénes Károly, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese elmondta: két gépjárműfecskendővel vonultak ki a helyszínre a kora délutáni órákban, és a tüzet viszonylag rövid időn belül eloltották. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják – tette hozzá.
2010. 06. 13. 21:24
Az elsődleges tűzvizsgálói jelentés szerint gyújtogatás történt, valaki szándékosan gyújtotta fel a lépcsőházban tárolt bútorokat. A rendőrség közveszélyokozás bűntett miatt indított nyomozást. A keletkezett kár három millió forint, a házban tönkrement az elektromos hálózat, de a tűz miatt senkinek sem kellett elköltöznie.
2010. 06. 02. 17:27
Olvasói sztorik