tolvaj

A tolvaj átmászott a kerítésen, értékek után kutatott, közben valamit felborított, és zajt csapott. A biztonsági őr ezt meghallotta, a tolvaj bújócskázni kezdett, de Csutak percek alatt kiszagolta, és lefülelte. A tolvajt végül a rendőrök vitték el, ellene lopás kísérlet miatt indult eljárás – mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2010. 09. 20. 12:24
A hazaérkező tulajdonos nagyon mérges lett, a két legfáradtabb tolvajt azonnal nyakon csípte, a többiek pedig már menekülni se próbáltak, közösen megvárták a rendőröket. Három rendőrautó szállította a tolvajbandát a kapitányságra, épphogy mindenkinek jutott bilincs. A kihallgatáson többen beismerő vallomást tettek, valamennyiükkel szemben nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás miatt indult eljárás.
2010. 09. 20. 11:44
A Budapesti Rendőr-főkapitányság akciósai a rendőrség hétfői tájékoztatása szerint szombaton este jelentek meg egy kőbányai panelháznál, ahol úgy tudták, az egyik lakásban ott van a keresett férfi is. Többszöri csengetésre sem nyitottak ajtót a lakásban, ezért, hogy ne okozzanak kárt a behatolásnál, tűzoltókat hívtak segítségül a rendőrök. Végül az egyik nyitott ablakon a tűzoltólétra segítségével [...]
2010. 09. 13. 16:26
A tolvajjal szemben a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság indított szabálysértési eljárást. A 20 éves férfi egy helyi élelmiszerüzletből négy túrós desszertet akart ellopni, azonban a bolt biztonsági őre tetten érte, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök szabálysértési őrizetbe vették az elkövetőt, egyben kezdeményezték, hogy gyorsított eljárás keretében álljon bíróság elé. A testület 25 000 forint pénzbírság megfizetésére [...]
2010. 08. 31. 15:47
A rendőrséget a verekedésről a mátészalkai kórházból tájékoztatták vasárnap, ahová szombaton ment be a súlyosan sérült nagyecsedi férfi – mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hozzátette: az eljárás jelenlegi adatai szerint a 37 éves sérült egy társával paprikát akart lopni egy nagyecsedi kertből, amikor a tulajdonos tetten érte őket. A társa elmenekült, ő [...]
2010. 08. 30. 11:39
Dobi Tamás a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa hétfőn elmondta: a nyomozás két ózdi, illetve két ormosbányai fiatalemberrel szemben folyik. Az eddigi adatok szerint az elkövetők még augusztus 20-án a késő esti órákban rátámadtak egy 16 éves ózdi fiúra. A sértettől az értékeit követelték, majd leverték a szemüvegét, s mikor lehajolt, hogy felvegye, tovább bántalmazták. [...]
2010. 08. 23. 13:51
A sorozat június 14-én Szentmihálytelken kezdődött. A férfi éjszaka csapott le, befeszítette a helyi bölcsőde ajtaját, majd a megszerzett pénzzel távozott. Ezt egészen az elfogásáig – augusztus 20-ig – folytatta, rendszeresen tört be ugyanis különböző oktatási- nevelési intézményekbe Szeged egész területén. Portyái alatt elsősorban pénzt és könnyen mozdítható tárgyakat zsákmányolt. A férfi a rongálással is [...]
2010. 08. 23. 10:16
A kábító csábítás csók közben történt, azonban a nő is ittas volt, illetve a szer az ő szervezetére sem volt hatástalan – ismertette az esetet Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Elmondta: a bűncselekmény elkövetése után a bódult nő az utcán gyermekével együtt “kidőlt”, miközben csemetéjét a babakocsiban tolta, az esés során a gyermeknek [...]
2010. 08. 13. 14:40
Az egyesület szenvedélybetegekkel, főként drogfogyasztókkal foglalkozó munkatársai az úgynevezett bulisegélyek alkalmával nemcsak kábítószerrel kapcsolatos felvilágosító tevékenységet folytattak, hanem a felelőtlen szexuális élet okozta problémák megelőzésében is igyekeztek segíteni. Ennek jegyében rendezvényeiken és kitelepüléseik alkalmával a szórakozóhelyeken óvszereket osztogattak; beszerzésüket támogatásból és pályázati forrásokból finanszírozták. Pál Ilona, az egyesület alelnöke a Békés Megyei Online-nak elmondta: a [...]
2010. 08. 12. 17:15
A férfi három hónapja szabadult előzetes letartóztatásából, de a rendőrség előterjesztésére a bíróság most ismét elrendelte letartóztatását – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Elmondta: a 28 éves tolvaj tíz lakást rámolt ki, egy esetben pedig az értékét védő idős nőt bántalmazta, ezért rablás miatt is eljárást indítottak ellene.
2010. 08. 12. 13:53
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a napokban egy mezőzombori férfi kifigyelte, amint a település egyik portájáról távoznak a háziak. Azonnal besurrant a házba, leült az asztalhoz, és megreggelizett a hátrahagyott rántottából, majd összepakolt némi élelmiszert, és távozni készült. A kapuban összetalálkozott a tulajdonosokkal, ők felszólították, hogy adja vissza az ellopott élelmiszert. [...]
2010. 08. 09. 17:58
Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a bejelentést követően a rendőrség az elkövetőket a helyszín közelében elfogta, majd gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A rendőrségre vasárnap a kora délutáni órákban érkezett a bejelentés, amely szerint Gesztelyben egy az árvíz miatt összedőlt ház romjain több személy – kezükben ásóval, kapával – a romok között kutat. [...]
2010. 08. 05. 14:00
A járőrök igazoltatták az asszonyt, akiről kiderült, hogy eddig 19 alkalommal büntették lopás miatt. A nagysápi házból tízezer forintot próbált meg elemelni. Táskájában zoknikat találtak, melyeket feltehetően kesztyűként használt az elkövetés közben, valamint számtalan különböző lakáskulcs is volt nála – mondta Léber Gabriella, a megyei főkapitányság sajtóreferense.
2010. 08. 05. 10:28
A nő először múlt pénteken ugrott be az egyedül élő, súlyosan mozgáskorlátozott szentesi férfi házának az udvarába, majd a bezárt ajtót feltépve a lakásba is bejutott. A nehezen mozgó férfi hiába próbálta a nőt feltartóztatni, az megszerezte a sértett készpénzét – 43 ezer forintot -, majd sietősen távozott. A sértett rokonai – a hasonló esetek [...]
2010. 07. 21. 13:35
A tettesek jártak Lovasberényben, Felcsúton, Száron, Válon, valamint Vértesacsán, utóbbi helyszínen kétszer is. Mindegyik esetben a melléképületbe hatoltak be, fűkaszákat, benzint és gázolajat vittek el – közölte Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az egyik betörés után, menekülésük közben egy polgárőrnek részben sikerült megjegyeznie az általuk használt gépkocsi rendszámát, a bicskei rendőrök így jutottak [...]
2010. 07. 20. 07:36
A miskolci család péntekre virradó éjszaka arra ébredt, hogy valaki mászik a földön. A tulajdonos rákiáltott a férfira, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve ráült a padlón kúszó hívatlan vendégre. Eközben a család többi tagja értesítette a rendőröket. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, akkor látták, hogy a családfő a besurranó hátán ül. Az egyenruhások a [...]
2010. 07. 09. 13:43
Donald Saucier-ről még mindig nem derült ki, pontosan miért csúszkált a nadrágja, az egyik üzletben azonban lebukott menekülés közben. A rablást az egyik biztonsági kamera is rögzítette. „A mennyezet szellőzőrácsán hatolt be az üzletekbe, és szinte érthetetlen, másnap miért nem vett föl másik nadrágot, ha az előző nap tönkrement, és lecsúszott róla” – mondta a [...]
2010. 07. 09. 09:37
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság főhadnagya elmondta: az autóval közlekedő 22 és 24 éves testvéreket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei csütörtökre virradó éjszaka a 47-es számú főúton igazoltatták. Gyanússá vált a fiatalok zavart viselkedése, valamint az, hogy a jármű tele volt műanyag kannákkal és különféle szerszámokkal. Az egyenruhások kérdésére sem a sofőr, sem utasa nem [...]
2010. 07. 01. 11:46
Vezendi Jánosné rendőr őrnagy közlése szerint a 19 éves helyi fiatalember vasárnap éjszaka a pinceablakon keresztül mászott be a házba, majd egy faajtót felveszítve a lakás nappalijába ment. Előbb saját lábbelijét cserélte le egy ott talált sportcipőre, majd magához vette a tulajdonos pénztárcáját. A nappaliban talált cigarettadobozból ki is szolgálta magát, de ez lett a [...]
2010. 06. 29. 11:14
Az alkalmi munkákból élő férfi csütörtökön dél körül látogatta meg idős rokonát a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden. Miután megebédelt a 85 éves asszonynál, hirtelen rátámadt: a nő hátára térdelve egy párnát szorított a fejére és közben végig kiabált. Azt akarta megtudni, hogy hol tartja a pénzét. A nő jobbnak látta nem ellenkezni és elárulta a rejtekhelyét, [...]
2010. 06. 25. 09:26
A rendőrök Sárpilis és Várdomb között tartóztatták fel az ötszemélyes gépkocsit, amelyben hatan utaztak. A kocsiról kiderült, hogy forgalmi engedélyét pécsi rendőrök már bevonták, mert lejárt a műszaki vizsga érvényessége, ráadásul a sofőr el volt tiltva a vezetéstől, ezért őrizetbe vették – közölte Buda Bernadett, a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense. Az autóval öten tovább mentek, de [...]
2010. 06. 24. 07:04
A nő által átadott ékszereket a “jósnők” egy zacskóba tették, és a jövőlátás kellékeként vizet is öntöttek rá, majd az egyik fiatalkorú elszaladt a mintegy 100 ezer forint értékű nyaklánccal és karkötővel. Társa dulakodni kezdett a sértettel, aki a lány után akart futni. A sajtóügyeletes közölte: házkutatás során az ékszereket lefoglalta a rendőrség, a két [...]
2010. 06. 23. 13:37
Betörte az ajtót, úgy ment be az intézménybe, ahol értékeket keresett. Miután feldúlt mindent, talált hatezer forintot és azt vitte magával. A csekély zsákmány mellett a rongálással 60 ezer forintos kárt okozott. A rendőrség keresi a betörőt és kéri, hogy amennyiben bárki tud róla, vagy az esetről valamit, hívja a 107-es segélyhívó vonalat – tájékoztatta [...]
2010. 06. 23. 10:34
Olvasói sztorik