tech

Ugyan majd tizedével többet költöttek Magyarországon informatikára 2006-ban, mint egy évvel korábban, ezzel az adattal mégis az utolsó helyen állunk a kelet-közép-európai régióban – derül ki egy felmérésből.
2007. 12. 07. 10:11
Az Ebola-vírus újra támad, ezúttal Ugandában. Ráadásul egy eddig ismeretlen mutációjáról van szó, amelynek fertőzési tüneteit nehéz felismerni időben. Eddig 22-en haltak meg, köztük négy egészségügyi dolgozó.
2007. 12. 07. 10:10
A NASA legalább egy nappal elhalasztotta csütörtökön az Atlantis indítását a floridai űrközpontból, mert az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának négy szintjelző érzékelője közül kettő nem működik - jelentette be a NASA szóvivője.
2007. 12. 06. 19:21
Számos növény szolgált jó festékalapanyagként elődeink számára. A megfelelő időben történő gyűjtés, a tárolás és a felhasználás módja rengeteg tudást igényelt. Ez az ismeret mára nagyrészt elveszett, legfeljebb egy-egy növény neve árulkodik hajdani értékéről.
2007. 12. 05. 09:36
Nagyrészt sértetlen állapotban lévő „dinoszaurusz-múmiát” ástak ki Észak-Dakotában. Idáig a dinoszauruszokra vonatkozó tudásunk csont- és fogmaradványokra épült, a mostani leletnél viszont még az állat bőre is megőrződött, igaz (csak) megkövült formában.
2007. 12. 04. 14:40
Nem véletlen, hogy a japánok a leginkább „robotmegszállott” nép: 2050-re az ország lakosságának egyharmada 65 év feletti lesz, az időseket ápolni kell, valamint segíteni a házimunkában. Az erre képes robotok várhatóan már tíz éven belül kereskedelmi forgalomba kerülnek a szigetországban.
2007. 12. 03. 11:04
Az alföldi város lehet Európa egyetlen neutronkutató központja, ha a minisztérium és a városvezetés terve valóra válik. Kóka János szerint ezzel végre hazahozhatjuk a külföldön dolgozó magyar tudósokat. Egyelőre nem tudni, mennyibe kerülne a megvalósítás.
2007. 12. 02. 20:36
Az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban nyilvánította ezt a napot világnappá, hogy felhívja a figyelmet a halálos betegség elleni védekezés fontosságára és a nemzetközi összefogás szükségességére.
2007. 12. 01. 13:59
Mintegy 120 ország fejleszt különböző megoldásokat az internet fegyverként való használatára, miként lehetséges például a pénzügyi piacok és a kormányzati informatikai rendszerek megtámadása - olvasható a McAfee internetbiztonsági éves beszámolójában. Idén Észtországban meg is történt az első kibertámadás.
2007. 11. 30. 12:25
A kutatók most először akadtak egy összetett, ősi tápláléklánc kézzelfogható maradványára. Rábukkantak ugyanis egy fosszilis cápára, amely a pusztulása előtt éppen egy halat bekebelező krokodilszerű kétéltűt nyelt el.
2007. 11. 29. 17:10
Másfél évtizeddel ezelőtt még csak alig több mint hatezer turista látogatott az Antarktiszra, idén nyáron viszont már a 35 ezret is elérheti a számuk. Az amúgy is igen kényes ökológiai egyensúllyal rendelkező Déli-sarkvidéket komolyan veszélyezteti a tömegturizmus, ahogy azt a múlt pénteken hajótörést szenvedett Explorer cirkáló példája is jól mutatja.
2007. 11. 28. 10:44
Olvasói sztorik