róka

Úgy gondoltuk, hogy hétvégére, kikapcsolódásként némi kultúrával kevert cukit hozunk. Választásunk Berény Róbert „Alvó nő rókával’ című képére esett, így a röpke művészettörténeti bevezető után, fő profilunkban is vörös bundás ravaszdik képeivel olvasztunk szíveket.
2014. 04. 13. 11:57
Néhány napja szó volt az örömök bevonzásáról, most ezt fogjuk gyakorolni a kapcsolatokra vonatkoztatva. Megvizsgáljuk, hogyan is kell örülni egymás társaságának – és azt hiszem, ez most igazán időszerű, tekintve, hogy holnap vár a szilveszteri buli. Szociális Caminónkon Ron, a róka lesz segítségünkre.
2013. 12. 30. 07:30
Megkezdődött a rókák őszi, veszettség elleni immunizálása Csongrád megyében és Kecskemét 50 kilométeres körzetében, a Bács-Kiskuni megyeszékhely körzetében ebzárlatot is elrendeltek, ilyen intézkedés lépett érvénybe Szolnok környékén is.
2013. 10. 06. 06:40
Olvasói sztorik