rabló

A hazaérkező tulajdonos nagyon mérges lett, a két legfáradtabb tolvajt azonnal nyakon csípte, a többiek pedig már menekülni se próbáltak, közösen megvárták a rendőröket. Három rendőrautó szállította a tolvajbandát a kapitányságra, épphogy mindenkinek jutott bilincs. A kihallgatáson többen beismerő vallomást tettek, valamennyiükkel szemben nagyobb értékre elkövetett betöréses lopás miatt indult eljárás.
2010. 09. 20. 11:44
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közlése szerint a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság ügyeletére hétfő hajnalban telefonáltak a nő szomszédai, hogy az idős asszony segélykiáltásait hallják a házból. A helyszínre érkező rendőröknek a 84 éves asszony elmondta, hogy nem sokkal korábban kutyaugatásra és csörömpölésre ébredt, majd a konyhában szembetalálkozott a csuklyát viselő gyanúsítottal, aki pénzt követelt [...]
2010. 09. 09. 09:40
A rendőrség közlése szerint a férfi még augusztus végén 141 ezer (370 ezer forint) jent rabolt egy boltból. A késsel fenyegetőző, és arcát egy pelenkába rejtő férfi gyalog menekült el a helyszínről. Rögtönzött álarcát azonban kénytelen volt futás közben ledobni, mert elfelejtett lyukat vágni a szája és az orra elé, és nem kapott levegőt – [...]
2010. 09. 06. 14:01
Dobi Tamás a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa hétfőn elmondta: a nyomozás két ózdi, illetve két ormosbányai fiatalemberrel szemben folyik. Az eddigi adatok szerint az elkövetők még augusztus 20-án a késő esti órákban rátámadtak egy 16 éves ózdi fiúra. A sértettől az értékeit követelték, majd leverték a szemüvegét, s mikor lehajolt, hogy felvegye, tovább bántalmazták. [...]
2010. 08. 23. 13:51
Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: a napokban egy mezőzombori férfi kifigyelte, amint a település egyik portájáról távoznak a háziak. Azonnal besurrant a házba, leült az asztalhoz, és megreggelizett a hátrahagyott rántottából, majd összepakolt némi élelmiszert, és távozni készült. A kapuban összetalálkozott a tulajdonosokkal, ők felszólították, hogy adja vissza az ellopott élelmiszert. [...]
2010. 08. 09. 17:58
A férfi a cég értékszállítójának adta ki magát, így tudta átvenni a pénzt, olyan egyenruhát is viselt, mint ami annál a cégnél van rendszeresítve. A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében kéri, hogy aki a férfit, a www.police.hu oldalon közzétett képek alapján felismeri, vagy az esettel kapcsolatban van érdemleges információja, az jelezze. Bejelentéseket a 06-1-457-5716- os számon [...]
2010. 07. 23. 13:05
A férfi az arcát eltakarva lépett az épületbe, gázspray-vel lefújta az alkalmazottat, majd bezárta a mellékhelyiségbe, a pénzt pedig magával vitte. A hódmezővásárhelyi rendőrök nyolc hónapos nyomozás után azonosították a támadót. A 21 éves mindszenti férfit végül kommandósok segítségével fogták el, otthonában. Rablás gyanújával vették őrizetbe – tájékoztatott szerdán a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
2010. 07. 21. 08:38
Donald Saucier-ről még mindig nem derült ki, pontosan miért csúszkált a nadrágja, az egyik üzletben azonban lebukott menekülés közben. A rablást az egyik biztonsági kamera is rögzítette. „A mennyezet szellőzőrácsán hatolt be az üzletekbe, és szinte érthetetlen, másnap miért nem vett föl másik nadrágot, ha az előző nap tönkrement, és lecsúszott róla” – mondta a [...]
2010. 07. 09. 09:37
A 23 éves férfi péntek reggel háromnegyed nyolckor ment be – arcát sísapkával takarva – a töltőállomásra, ahol előbb a bevételt, majd a kutas kocsijának a kulcsát szerezte meg egy húszcentis pengéjű késsel fenyegetőzve, ezt követően a zsákmányolt autóval elmenekült – – mondta Kocsis Tünde alezredes, szóvivő. A kutas értesítette a rendőröket, akik váratlan segítséget [...]
2010. 07. 02. 12:59
Olvasói sztorik